Élményszösszenet a VOLT első napjáról
Jakab egész éjjel ázott a fesztiválozókkal, de az eső se tudta lelohasztani a kedvét, hogy együtt dagonyázzon a koncerteken több ezer embertársával együtt. Jakab tombol, a hangyák is a fesztiválozókkal menetelnek, néha pedig a fülbemászók is táncot járnak velünk. Na, de ki is Jakab? És miről hadoválunk mi itt?Kezdjük az elején!Tegnap megérkeztünk a VOLT fesztiválra, amit már hónapok óta vártunk. Nem titok, hogy ez az egyik kedvenc fesztiválunk, ugyanis hihetetlenül színes a programkínálat, júliusban mindig jó idő van, az emberek Sopronban tényleg emberként viselkednek egymással és nem mellékesen az egész hely gyönyörű. Így nem csoda, hogy imádjuk, igaz?Egy "kisebb" sorba botlottunk a fesztivál bejárata előtt, ugyanis rengetegen érkeztek egyszerre, hogy a legjobb sátorhelyeket elfoglalhassák. Volt aki reggel 8 óta ücsörgött a kapu előtt, tuti, ami tuti alapon, így kapunyitásra már az erdő végéig állt a sor, amivel még nekünk türelmetleneknek sem volt problémán, ugyanis elkezdődött az, ami a fesztiválozásban a legjobb, nekiálltunk barátkozni a körülöttünk lévőkkel, miközben a cserekereskedelem is beindult. Rágcsálnivaló egy korty üditőért, cigi némi sörért... Így megy ez itt, mindenki barátságos, mindenki szívesen ad, mindenki szabad és senki nem stresszel azon mikor jut már be.
kép helye
Jakab
Fotó: Sz. Eszter
Volt ugyan, aki órákon át állt sorban a bejutásért, de senki kedvét nem rontotta el a hosszú várakozás. Bent voltunk, sátrat vertünk és megérkezett a szomszédunkba Jakab, a férfi gumibaba, aki elfoglalta méltó helyét, a lakóalkalmatosság tetején. Lehet máshol meglepődnénk egy ilyenen, most viszont csak lepacsiztunk a fiúkkal, akik Jakabot hozták, miközben matracot pumpáltunk. Kiderült, hogy Jakab azért lett a sátor tetejére kötözve, hogy a tulajdonosai megtalálják az alvóhelyüket, ha esetleg kicsit többet innának a kelleténél este. Az ötlet valljuk be, remek, hisz Jakab igazán figyelemfelkeltő. Hát kreativitásból biztos, hogy nincs hiány a VOLT-on!De kik is húzták el eddig a nótánkat?A 0. napon a hazaiaké volt a főszerep, reflektorfényben a Nagy-szín-pad versenyzőivel, miközben mi újra felfedeztük a fesztivál területét és ismerkedtünk a velünk mulatókkal. Többek a VOLT-ot tartják Magyarország legjobb fesztiváljának, kiderült, hogy a legtöbben a Hurts fellépését várják, de persze az Artic Monkeys is nagy népszerűségnek örvend. A 0. napon tökéletesen felkészültünk arra, hogy a következő napokon színpadtól színpadig fogunk rohangálni, miközben kapkodjuk a fejünket.
Aztán persze másnap megérkezett az a jó kis hűsítő eső is, ami őszintén szólva senkit nem tántorított el attól, hogy egész nap táncoljon.
Tegnap először az MGMT miatt álltunk ki önként és dalolva a vízre, akik sajnos kicsit belassultnak tűntek, talán az időjárás miatt, de két számon kívül altatókat játszottak, és az ennek ellenére lelkesen miattuk ázók tapsáért se jöttek vissza, ami hatalmas szívfájdalmat okozott többeknek. Ennek ellenére is élveztük a fellépésüket, de egy icipicit többet vártunk tőlük. Reméltük, hogy a szél és égi áldás ellenére is, felforrósodik a lábunk alatt a talaj. Nem jött össze.
kép helye

Fotó: Szemerey Bence ( )
A Quimby viszont megtáncoltatott mindenkit: egyszerre pörögtünk, s ahogy az megszokott, náluk garantáltan senki se fázott, akkor se ha tényleg dézsából öntötték az áldást az égiek ránk. Ilyen az igazi buli! Imádtuk, köszönjük!A Brains koncertjén is mindenki érezte magát, amit hangosan tudattunk is egész Sopronnal. Remélem nem bánták.
Sopronról mindenképpen muszáj említést tennünk, ugyanis napközben a városban is császkáltunk, hisz minden apró utca gyönyörű, ha pedig már itt vagyunk a hűség városában, akkor vétek lenne, ha nem néznénk körbe. Elképesztett minket a szeretet, amivel a helyiek, a fesztiválozókat fogadják. Csupa kedves emberrel futottunk össze, akik hihetetlenül barátságosak, ráadásul úgy tűnt, tényleg örömmel osztják meg velünk azt a helyet, ami otthont ad nekik. Több fesztivál területén a lakosság, úgy kezeli a helyszínre érkező fiatalokat, mint a huligánokat, itt viszont egy percig sem éreztük, hogy ferde szemmel néznek ránk. Tényleg örülnek, hogy itt vagyunk...Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy legalább egyszer jöjjön el ide, mert megéri!
Az első napon megnéztük Odett fellépését, aki hozta a formáját és Hanyatt vágódtunk tőle, fellépett Icona Pop is, akit élmény volt élőben is látni.
Akiket még mindenképp érdemes megemlíteni, az Woodkid csapata, akiknek hajnal egykor kezdődő koncertjére, szó szerint átcsúsztunk a nagyszínpadtól. Azt kell, mondjam, akár orron csúszva is megérte volna, hisz az énekes, Yoann Lemoine hangja páratlan, és a szétfagyott közönséget is sikerült felizzítaniuk.
Röviden: időjárás VS fesztiválozók 0:1

Jakab még mindig áll, az élet újra beindult, a meccs tovább folytatódik, a szórakozás garantált, tehát IRÁNY SOPRON!Sz. Eszter12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.08.21 21:18:16, oldal 267 ms