Mindennek háttal
Sokszor elgondolkodom arról, hogy mégis miért csukott szemmel élünk, és hol vesztettük el a képességünk arra, hogy meglássuk a csodákat. Érdekes, hogy nekünk, akiknek megadatott a képesség, hogy lássunk mindent, felfogjuk a dolgokat és élvezzük is azokat, inkább hátat fordítunk mindennek és nem veszünk tudomást az apróságokról, amik igenis megédesíthetik a pillanatot.
kép helye
Emberek
Fotó: N. Attila
Nem mondom, hogy én nem esem bele ebbe a hibába, újra meg újra, de pár éve elkezdtem tudatosan figyelni a legkisebb dolgokra, elvégre a legkisebb is számít, nem igaz?Az Örs Vezér tere aluljáróján szinte naponta áthaladok, van, hogy többször is. Éveken át idegesített a tömeg, most viszont eljutottam egy olyan pontra, hogy megállok a forgatag közepén és megnézem mit osztanak a hajléktalanok, a diákok, hogy ki mit árul vagy mire gyűjt, avagy, hogy zenél.
kép helye
Kocsi
Fotó: N. Attila

Beleszerettem az aluljáróba.
Beteg vagyok? Talán.
De talán azok még betegebbek, akik nem veszik észre, hogy milyen szuper hely ez. Elvégre alig pár négyzetméteren, miközben fölöttünk villamosok, autók és buszok közlekednek egy érdekes katyvasz van. Különböző kulturális csoportok mutatkoznak be, több művészeti ág is képviselteti magát, vannak civil szervezetek, és ha ez nem lenne elég, még piacolhatunk is. Mint egy fesztivál. Csak ez ingyen van és minden nap részt veszünk rajta, úgy, hogy nem is tudunk róla. Mert hátat fordítunk az egésznek.Pedig igenis érdemes megállni a bácsi mellett, aki a földön ülve kuporog és rajzol, ráadásul nem is akárhogy; egyszerűen csak nézzétek végig a képeit, ha arra jártok, annyira gyönyörűek. Én mindig megállok mellette, sőt elgondolkodtam, hogy veszek is tőle egy darabot, bár nem tudom, hogy a művei eladóak-e, de azért ezt elég valószínűnek találom. Nem érdekelnek a sztereotípiák, hogy biztos piára költi majd a pénzt, amit neki adok. Szíve joga, ha azt akar venni belőle, tegye, ő se szól bele, hogy én mire költöm a pénzem.
kép helye
Bácsi
Fotó: N. Attila
Aztán ott vannak az utcazenészek. Most komolyan, némelyiknek olyan, de olyan hangja van, hogy azonnal kiveszem a fülhallgatóm, hogy csak arra a percre amíg átjutok egyik oldalról a másikra, hallgathassam.És a zsibvásár? Tiszta retro. Mintha múzeumba kerülnék, a könyvek közt találtam már igazi kincset is.Aztán ott vannak az ARCOK, igen csupa nagybetűvel. A ráncok, a foghíjas mosolyok, a bátorság, hogy ott állnak és vállalják, hogy ők azok akik, hajléktalanok, árusok, esetleg totál tehetségtelen muzsikusok (mert ilyenből is akad), mégis küzdenek az életben maradásért és a létfenntartásért, egy emberi, élhető életért.És ott vagy ám te is kedves olvasó, aki rá se nézel ezekre az emberekre többnyire. Ott vagy te, aki felhangosítod a kütyüd, hogy ne halld, mi folyik ott lent. Pedig egy perc alatt ezer csodát láthatnál, hallhatnál és ahelyett, hogy fapofával közlekedsz, abban az egy percben nevethetnél és sírhatnál is. Mindezt pár méter alatt megtapasztalhatnád. De te hátat fordítasz újra és újra, sőt talán bosszankodsz is, hogy ott vannak az utadban, ahogy én is tettem. Nézz rá az arcukra, csak egyetlen egyszer, szerintem már azzal is fel lehet dobni az ott élők, dolgozók napját, hogy nem átnézel rajtuk, mintha ott se lennének, hanem emberszámba veszed őket. Te se vagy különb ugyanis.
kép helye
Láb
Fotó: N. Attila
Sz. EszterA cikk értékelése 3,5 - 2 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.08.21 21:16:53, oldal 253 ms