Élményszösszenet a VOLT harmadik napjáról
Jakab továbbra is él, bár már kicsit viseltes, pont, ahogy mi is. Több napja táncolunk, az eső már tovatűnt, és helyét felváltotta tegnap a rekkenő hőség. Természetesen, ez nem hogy elvette volna a kedvünket, hanem tovább fokozta azt!A Sunrise Avenue csapatával kezdtünk, akik bebizonyították, hogy tortadobálás, gumilabdák és egyéb kellékek nélkül is jó bulit lehet csinálni, s az egészhez csupán tehetség szükséges, ha az megvan, akkor már senkit nem fog érdekelni a forróság. Két éve volt szerencsém látni őket egy sokkal kisebb helyszínen, a Dürer kertben, tegnap viszont sikerült az akkori csodás koncertet is felülmúlniuk. Remélem, hamarosan újra látjuk őket. Milky Chance bulijáról csak annyit, hogy egyesek annyira élvezték, hogy szó szerint a földön fekve tomboltak rá, míg mások vártak valami nagyobb durranásra, ami sajnos nem jött el, pedig a feszültség fokozatosan nőtt és úgy éreztük, állandóan a küszöbön toporog az a bizonyos valami, ami miatt sosem felejtjük el ezt a másfél órát, de valahogy az a kis plusz nem érkezett meg mégsem. Nagy kár…A Bring Me the Horizon koncertjére viszont végképp megőrült a nép, akkor is, ha Oliver Sykes hangja nem üt akkorát élőben, mint amekkorát várunk, ráadásul kicsit kevésnek is tűnt az idő, amit a színpadon töltöttek, de a közönség rajongása egyensúlyba hozta a mérleget. Nem hiába vártunk a csapatra, azt kell mondjam korrekt bulit hoztak össze.A 25 éves Tankcsapda még tovább fokozta viszont a hangulatot. A legnagyobb slágerek természetesen mind elhangzottak egy szóval tudom csak jellemezni, amit műveltek: Fergeteges!!!

Nero bulijára pedig már mindenki elvesztette a maradék eszét is, nem is tudom mit írhatnék, szuper volt és kész.Sz. Eszter12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.12.11 06:42:20, oldal 242 ms