Egy kis politika, egy kis szórakoztatás: Übü király, dél-afrikai köntösben
kép helye
Dawid Minnaar és Hrabovszki Dia
Fotó: Müller Vanessa ( )

Az előző állomásotok London volt. Ott hogyan fogadták az emberek az előadást?

Tudod, számomra ez nagyon érdekes, mert a darab fogadtatása mindig attól függ, hogy éppen a világ mely pontján adod elő. Nem igazán olvastam kritikákat, de azt tudom, hogy voltak néhányan Londonban, akik úgy gondolták, ez egy ideje múlt dolog. A közönségnek viszont tetszett, nagyon pozitívak voltak a visszajelzések. Három hétig voltunk ott, egy nagyon kicsi színházban adtunk elő Notting Hillben, de minden alkalommal csodálatos közönségünk volt. Az övéké egy viszonylag nyugodt társadalom, sokszor megkérdeztem magamtól, hogyan fognak ehhez a témához viszonyulni. Hogy röviden válaszoljak a kérdésedre, a közönség elégedett volt, a szűk tér sokkal intimebbé, személyesebbé tette az előadást. Most viszont nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek, ez egy gyönyörű színház, a város is csodálatos. Én most vagyok először Budapesten, kíváncsi vagyok, az itteni emberek hogyan fogadják majd a darabot. A tiétek egy teljesen másfajta társadalom, a magyarok rengeteg mindenen keresztülmentek az évek során, talán számukra egészen mást jelent majd.

Mit gondolsz, van ennek a darabnak ma aktualitása, üzenete, figyelembe véve az elmúlt évek eseményeit?

Ez nem igazán az üzenetekről szól. Nem tudom, ki milyen üzenetet visz haza ebből. Abban bízom, hogy az emberek azonosulni tudnak a produkcióval, és a saját életükre vonatkoztatva jelent nekik valamit, ad nekik valamit érzelmileg is, nemcsak intellektuálisan. Én hiszek abban, hogy a színháznak gyógyító hatása van. Úgy gondolom, hogy azokban az emberekben, akik nehéz dolgokon mentek keresztül, egy ilyen produkció, mint a miénk, el tud indítani egy gyógyító folyamatot.

kép helye

Fotó: Müller Vanessa ( )
kép helye

Fotó: Müller Vanessa ( )
kép helye

Fotó: Müller Vanessa ( )

A színdarabban vegyes technikával dolgoztok. Gondolok itt az eredeti jegyzőkönyvrészletekre, az animációkra, bábokra, a zenére. Mennyi ideig tart egy ilyen darabot színpadra vinni?

Természetesen nagyon hosszú ideig tart. Mi nem vagyunk részesei az animációk elkészítésének, azokat William csinálja, és talán ez az, ami a leginkább időigényes. Aztán persze ott vannak a technikai dolgok, rengeteg gyakorlást követel, hogy megfelelően tudj ezekkel együttműködni a színpadon. Nemcsak az animáció van mögötted, amit ugye nem látsz. Ott vannak még a hangfájlok is. Nagyon nehéz folyamat ez, sok ébren töltött éjszakát követelt tőlünk, és még mindig folyamatosan csiszolódik.

Milyen érzés részese lenni egy ilyen produkciónak?

Elképesztő. Látni, ahogy a Handspring Puppet Company dolgozik ezekkel a gyönyörű bábokkal, egyszerűen elképesztő. Hiába tudja az ember, hogy a nap végén ezek csak üres tárgyak, a színpadon ténylegesen életre kelnek. Nagyon finom, apró mozgások kellenek ahhoz, hogy egy ilyen bábot az ember megfelelően tudjon kezelni. Kentridge pedig nagyszerű rendező, egy igazi úriember.

A darab témáját tekintve elég komoly, borzasztó eseményeket dolgoz fel. Mégis, mindeközben megnevettetitek a közönséget. Ez a két dolog hogyan fér meg egymás mellett?

Azt gondolom, nem szabad csak a borzalmakra koncentrálni, a közönségnek szüksége van néha egy-egy törésre, lélegzetvételnyi pillanatokra, amikor egy kicsit megkönnyebbülhetnek, felengedhetnek. Egyrészt azért, mert ez egy nagyon friss téma, 1997-ben, amikor először megcsináltuk ezt a darabot, még létezett az Igazság Bizottság. Vigyáznunk kell, hogy hogyan kezeljük az eseményeket. Másrészt, Übü maga is kicsit olyanná válik, mint egy animált karakter, a paranoiáival, a megszállottságával, kicsit olyan ő, mint egy groteszk bohóc. Sokszor kérdezik tőlünk, hogy miért használunk bábokat. Talán a bábok még inkább megértetik velünk, milyen nevetségessé tudnak válni időnként a hatalommal rendelkező emberek, mint amilyen Übü is. Ő és a felesége kicsit bábokká lesznek a színpadon, míg a bábok megelevenednek, érzelmeket és hangot kapnak, mondhatjuk, hogy ők a válnak a leginkább emberivé. Ez egy nagyon érdekes kontraszt.

kép helye

Fotó: Müller Vanessa ( )

Milyen érzés Übü király bőrébe bújni?

Én nagyon élvezem. Mindig izgalmas negatív karaktert alakítani a színpadon, másrészről pedig hatalmas kihívás. Nyilván nem tudsz azonosulni egy olyan emberrel, aki ennyi szörnyűséget tett, de ahhoz, hogy valóssá tudd tenni a közönség számára, ha szimpátiát nem is, de legalábbis empátiát muszáj érezned a karaktereddel szemben.Ha ez nem így van, azt a nézők észre veszik, és a játékod hiteltelenné válik a szemükben.

Az, hogy a darab valós eseményeket dolgoz fel, nehezíti vagy könnyíti a színpadon való megjelenítést?

Nem hiszem, hogy ez számít. Szerintem sosem könnyű. Arra kell ngyon odafigyelnünk, hogy ezeket az eseményeket, dokumentumokat, amelyek valóban megtörténtek, s amelyeket valódi személyek szenvedtek el, megfelelő tisztelettel kezeljük. Vigyáznunk kell, nehogy úgy tűnjön bárkiből vagy bármiből gúnyt űzünk, ugyanakkor művészek vagyunk, ezt tudomásul kell venni. Felelősséggel tartozunk azért, ami a színpadra kerül, de ezt a felelősséget nem teherként éljük meg.

Honnan vannak az eredeti dokumentumok, és nehéz volt-e megszerezni őket?

Tudod, ezek az események annyira frissek voltak, hogy az ember csak bekapcsolta a tévét, és napi szinten értesült az újabb borzalmakról. Minden információ hozzáférhető volt, hiszen akkor és ott zajlottak az események. A jegyzőkönyvrészleteket Jane, a darab írója szerezte meg, nem tudom pontosan, hogy honnan és hogyan, de mint mondtam, annak idején ezekhez az információkhoz nem volt nehéz hozzájutni.

kép helye

Fotó: Müller Vanessa ( )
kép helye

Fotó: Müller Vanessa ( )

Van kedvenc jeleneted?

Amikor Übü és a felesége az asztal két végén ülnek, a feleség pedig felszolgálja a vacsorát. Középen ül egy árus,aki pakolja ki a gyufát, és egyéb tárgyakat az asztalra, de senki ügyet sem vet rá. Nagyon érdekes, hogy Übü azt mondja, "Semmi sem hozza meg úgy egy felnőtt férfi étvágyát, mint a félelem". Aztán leül az asztalhoz, és bármit mond a felesége, Übü mindig mást hall bele, mindig attól fél, hogy megmérgezik, vagy más módon akarnak neki ártani. Annyira eluralkodik rajta a félelem, hogy már semmi másra nem tud koncentrálni. Kicsit mintha megőrülne.

Mesélnél nekem kicsit a bábokról?

Ezek a bábok mind fából készültek, majd ruhát húztak rájuk, és gyakorlatilag ennyi. Annyira gyönyörűen vannak kidolgozva, hogy én inkább szobroknak nevezném őket. Az az igazán varázslatos bennük, hogy mikor látod őket a színpadon, hallod a jegyzőkönyvrészleteket, olyan, mintha a fény alatt még az arcvonásaik,az arckifejezésük is megváltozna. Adrian Kohler készíti őket, kézzel faragja, és briliáns munkát végez. Azt hiszem, ez az igazi művészet, és igen, ez tényleg rengeteg időt vesz igénybe. Ezeket a bábokat kifejezetten a produkcióhoz készítette, illetve a War Horse című darabban is láthatóak a munkái.
kép helye

Fotó: Müller Vanessa ( )

A következő állomásotok Párizs. Mit gondolsz, azok után ami a napokban történt, lesz ennek a darabnak valami különleges jelentése számukra?

Őszintén nem tudom. Abban bízom, hogy talán elindít bennük egy gyógyító folyamatot, talán majd valami olyat tudnak belőle elvinni magukkal, ami segít feldolgozni a tragédiát. Nekünk az a dolgunk, hogy előadjuk ezt a művet, ami erőszakról, halálról, fájdalomról és veszteségről szól, ők pedig éppen ezeken a dolgokon mentek keresztül. Nem tudom, hogy vajon túl korai-e egy ilyen jellegű darabbal odamenni, de szerintem éppen azért, mert ez segíthet valahogyan feldolgozni a történteket, nem az. Óvatosnak kell lennünk, és részesei kell legyünk annak a folyamatnak, ahogyan ezek az emberek visszatalálnak önmagukhoz. Ők szeretnék folytatni az életüket, szeretnének kimozdulni, eljárni helyekre, mint például színházba, ráadásul az ő életükben fontos szerepet játszik a kultúra.

Párizs után merre mentek tovább?

Hazamegyünk. Ez egy fantasztikus turné volt, Spanyolországban kezdtük, ott töltöttünk néhány napot, három hetet voltunk Londonban, most Budapest, azután Párizs. Nagyon jól éreztük magunkat, de úgy érzem, fontos, hogy újra előadjuk otthon is. Legutóbb múlt évben játszottuk az egyik nagy fesztiválon, de azt hiszem, a fiataloknak tudniuk kell az otthon történtekről, tehát ennek van egy oktatói szándéka is.

Köszönjük szépen az interjút!
kép helye
Dawid Minnaar és Hrabovszki Dia
Fotó: Müller Vanessa ( )
Hrabovszki DiánaA cikk értékelése 5,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.10.22 08:16:18, oldal 262 ms