Üvöltsön a BEAT

Hogy miért kezdem az egész cikket egy Allen Ginsberg zenével? Egyszerű a válasz: ő az a személy, aki eléggé jól ismerte Peter Orlovsky-t. Mindenestül. Így úgy éreztem, hogy nem követek el nagy hibát, ha Ginsberg szellemét is idehozom egy dal és pár kép által, mert a bemutatásban azért igyekszem Orlovsky mellett maradni. Kezdjük is el!

1933. július harmadikán született New Yorkban. Szokásos kezdés, s ha jobban belegondolok, unalmas is, és a maga nemében teljesen megszokott. Mindig úgy érezzük, hogy egy adott témában, személlyel kapcsolatban, azzal kell elkezdenünk a mesélést, ami adott információkon alapszik, ami köztudott, ami tévedhetetlen. Mindenki a biztonságra játszik, mert ott kevesebb esélye van az elbukásra, a beégésre. Azt mondják úton-útfélen, hogy a hibákból tanul az ember, a saját maga által elkövetett hibáiból, a komfortzónán kívüli történésekből, akkor hát mire fel ez az erős páncélú biztonsági játék? Önmagunkat is korlátozzuk.

Nem így a Beat-nemzedék. Lehet, hogy a megannyi kábítószer-, és alkoholhatása is beszélt belőlük, látszódott rajtuk, de ők semmitől sem riadtak meg. Vajon tényleg nem menekültek semmi elől? Norman Mailer, "A fehér néger" című tanulmányában úgy vezette le a fekete rabszolgáktól a modern kor hipszterét, mint "olyan személy, aki kizárólag saját élvezetei vezérelte világszemléletet alakít ki." A beat lényege is lehetne ez. Szexuális kísérletezés, közös utazások, meditációk, füves cigaretta, egymás inspirálása akár életfelfogásban, gondolatokban, akár az írásban, költészetben. Ugyanolyan lelkületű emberek összcsoportja. Jack Kerouac valamilyen fővezérnek tűnik e nemzedék élén, hisz ő találta ki a beat nevet is, ami egyrészt jelentheti a "megfáradt, semmirekellő embert", másrészt az "üdvözült, boldog" szinonimájaként is lehet használni.

De nekem mégis Peter Orlovsky áll közelebb a szívemhez, és mondom ezt úgy, hogy Kerouac Útonja is Bibliámnak számít, ahogy az egész ember egy megfejthetetlenül megfejthető zseni, és az ilyen emberek úgy vonzzanak, mint a költészetet a jó rozé. Orlovskyban viszont van valami, ami magához húz, és nem enged: talán, mert feleannyit sem lehet róla tudni ahhoz, hogy igazából rá gyere, minden információ előtted van, csak használnod kell az agyadat hozzá és figyelned. A felszín alatti részeket egy jó marihuána sem képes eléd tenni: küzdened kell mindenért, még ha bele is halsz. Vagy talán azért csábít jobban, izgatja a fantáziám, mert ha nem találkozik Ginsberggel, akkor talán most nem írnék róla, mert akkor nem kezdett volna el Orlovsky az írással foglalkozni. De...

Koreai háború. 1953. Orlovsky-t behívták katonának a hadseregbe, viszont kiszámíthatatlan viselkedése és a szembetűnő katonaság elleni érzelmei miatt a hadsereg pszichiátere jobbnak látta, ha áthelyezik, így töltötte le egész katonaságai szolgálatát Peter, a San Francisco-i kórházban, mint medikus. Leszerelés után San Francisco-ba költözött Robert LaVigne-hez, aki egyaránt volt modell és a társa is. Igazából ez most csak azért fontos, mert LaVigne bemutatta 1954-ben Orlovsky-t a barátjának, aki Ginsberg volt. Az első találkozásuk után nem telt el sok idő, és már szeretővé váltak, egymáshoz költöztek, s a párkapcsolatuk olyan lett, mint valami házasság. Tényleg, mint egy házasság: a maga civakodásával, utálatával, szerelmével, kötődésével együtt. Minden, ami a jóhoz kell. Ginsberg biztatására, Orlovsky 1957-ben elkezdett írni. Éppen Párizsban lakott, s az írógépe egyszerre csak hangos lett a saját spontán kitörő ötleteitől: dokumentumaiban olvasni lehetett álmait, kalandjait, és impresszionista képeit.

E kettős "házasságuk" kapcsán olyan életbe került bele, ahol törzsvendég volt Kerouac, William S. Burroughts, Gregory Corso is. Többek között. És Bob Dylan. De hát Dylan mindenhol ott volt!
kép helye
Robbie Robertson, Michael McClure, Bob Dylan, and Allen Ginsberg. 1965.
Fotó: ginsbergblog.blogspot.com ( )

""Norman Mailer, A Fehér Néger c. tanulmányában, a beatnik létrejöttének kutatása során, különbséget tesz hipster és beatnik között. Mindkettőre jellemző a társadalomtól való elszakadás, a gyökértelenség, valamint a felfedezésre, az ismeretlen megismerésére irányuló törekvés. Mindez az egyénben az én-lázadás formájában megy végbe. A hipster ősének Mailer a négert tekinti: életkörülményeik annyira megegyeznek, hogy a származtatás kézenfekvő; a hipster is, a néger is két társadalmi rend - a totalitarianizmus és a demokrácia - határán él. De hogyan származhatott a néger szellemből a hipster? Mailer ezt úgy magyarázza, hogy adva lévén néger és hipster számára az egyazon életkörülmény sőt a csaknem azonos lokális vegetáció is, a bohém (később beatnik) és a fiatal bűnöző, akiből a hipster lesz, frigyre lépett a négerrel; ez az ún. "ménaga-á-trois".""
kép helye
Peter Orlovsky és Alan Ginsberg
Fotó: proudonline.co.uk ( )

Bár az írás nála soha nem volt bejegyzett karrier, mégis 1979-ben a Nemzeti Alapítvány a művészeteknek ("National Endowment), 10.000$ támogatást adott Orlovskynak, hogy folytassa kreatív törekvéseit.

Orlovsky számos szociális-, és politikai szinten támogatott és részt is vett eseményeken. Például az anti-nukleáris tüntetések, LEMAR, a pro-marihuána szervezet, és a szexuális szabadság. Orlovsky és Ginsberg őszinte és nyílt kapcsolatának vitája a homoszexuális házasságról vezetett oda, hogy Amerikában növekedni kezdjen a meleg tudat, vagyis az elfogadás.

First poem

Szivárvány özönlött be az ablakomon, villamosítva vagyok.
Dalok robbantak ki a mellemből, zokogásom megállt, a rejtély kitöltötte a
levegőt.
Nézem a cipőimet az ágyam alatt.
Egy színes bőrű, kövér asszony válik anyámmá.
Még nincs rossz fogam. Hirtelen tíz gyerek ül az ölembe.
Szakállt növesztek majd egy nap.
Lehunyt szemmel iszom majd üvegből a bort.
Papírra rajzolok, és azt érzem, újra kétéves vagyok. Azt akarom, hogy
újra mindenki hozzám beszéljen.
Kiürítem a szemetet.
Meghívok ezer palackot a szobámba, „Júniusi bogaraknak” hívom őket.
Az írógépemet, mint a párnámat, úgy használom.
A kanál villává változik a szemeim előtt.
Trógerek, az összes pénzüket nekem adják.
Minden, amire szükségem van, tükröt mutat nekem,
a hátralévő életemre.
Az első öt évemet csirke puccsban éltem, sosem volt elég szalonna.
Anyám megmutatta boszorkány arcát egy éjszaka, és
történeteket mesélt a Kék Szakállról.
Az álmaim emeltek ki a valóságból.
Álmomban beleugrottam egy pisztoly csövébe, hogy egy
golyóval harcoljak.
Találkoztam Kafkával, mire ő átugrott egy épületet, hogy
minél messzebb kerüljön tőlem.
A testem cukor lett, teába öntöttek, megtaláltam életem
értelmét.
Szükségem volt egy tintára, hogy fekete fiú lehessek.
Sétáltam az utcán, szemeimmel keresve, hogy mi fogja majd
cirógatni arcom.
Énekeltem a liftekben, hinni akartam, hogy a mennyországba
kerülök
Kiszálltam a 86.-ik emeleten, elindultam lefelé a folyóson,
egy friss csikket keresve.
Az én valóra válásom egy ezüst dollár az ágyamon.
Kinézek az ablakon és senkit sem látok, lemegyek az utcára,
felnézek az ablakomra, és senkit sem látok.
Így beszélek a tűzcsaphoz, kérdezem: „Vannak nagyobb könnyeid,
mint nekem?”
Senki sincs körülöttem, bárhová pisilhetek.
Gabrielem szarvai, Gabrielem szarvai: hajíts ki a vidámságot, én meleg boldogságom.


(Paris, 1957. 11. 24 -
magyar fordítás, Budapest, 2015. 11. 25. A cikk írója követte el, őt kell szidni).
Varga MajaA cikk értékelése 5,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.08.21 21:19:08, oldal 264 ms