Főcím

Akard a bárányt,
ami oly szelíden ábránd.
Szeresd a lármát,
a csendnek az álmát.

Legyél bús lókötő,
ami a világban összeesküvés elmélet szövő.
Legyél szél a szürkületben,
mint szén a füst fülekben.

Hogy, mitől vagyok fáradt?
Anyád mikor főzött utoljára májat?
Hogyan legyek tűzoltó s majd katona?
Vadakat terelő juhász,
piros, király, az ász?

Nem szeretem a verseket.
Nem igaz, csak nem verselek.
Nem tudom a rímeket és a szép hesszeket.
Nem vagyok egy slammer, és nem flessel
alattam a lábtörlő, felettem a felhő,
de ő ?
Benő? Eget rengető. Vagy Leplet le ped, el - e ped értem ő?

Nem, csupán, meszet, feszet, értelmetlen fesztelen leplezet.
Látod. Ez van, amikor már a vérerezet, plazma részecskéi elfáradnak.
S a ruhák száradnak. Iluska alszik.
A falon pók mászik.
Én még mindig nem vagyok költő,
csak egy fáradt, poros ruhás, össze vissza beszélő, nő.
Ő. A nagy Ő. Kis betűvel.
Faseprűvel.

Most már alszom.
Nem veszed már hasznom.
Szeretlek. Szerettelek.
Eleresztlek. Feledlek.

Vége, végre.
Télre, félre téve. Félve lépek le.
Most.
kép helye

Fotó: Oszlánszky Csaba ( )
AnnieTHaleA cikk értékelése 5,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.08.21 10:23:19, oldal 255 ms