Üdvözöllek tiszavirág
A tiszavirág-nap balladája

Az univerzum a földig dől,
hogy lehajolva engem lásson,
ahogy szemében a porszem-fényektől
elvakítva, egy óriási nap hálót fon:

ebben lakik a végzetem.

Örökre ebbe zárva, hagyom;
tépjen, öleljen, védjen, óvjon,
az istenségek tudat-cérnájával körbezárjon.
És ez moccanásnyi szabadság: az otthonom.

Hogy az ennyi-lét szépsége
egyetlen kör-körös fordulat,
a soha-meg-nem-állás vége,
a végzetem, leöl: mint kín a halat,

aki szerelmes a horgász botjába.

Üdvözöllek dicső

Nem jön az álom,
hát háton fekszem.
A fejben gyűlő lom,
kifolyik a szemen.

Holnap később kelek,
és hamarabb halok,
Holnap előbb szeretek,
aztán alszok.
Butterflywin12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.10.22 08:16:09, oldal 284 ms