Loving Arms interjú
kép helye

Fotó: *Press ( )
Sosem voltam egy nagy discóba járó típus, de 2011-ben egy kedves ismerősömnek hála – a „gyertek el ma este a barátaiddal, nyitó buli lesz…” felhívással – elcsábított. A Dj, Andrew Junior volt, akivel már másnap egyeztettem is az interjút. A rövid története annak, hogy ismertem meg Andrást és, hogyan jutottunk el a második interjú felkérésig, ahol már Rolandot (Legendary Boy) is kérdezhettem.
Ugyanis ezek a fiúk – a jelen pillanatokban is – a Jövő Dj-je címért dolgoznak. Loving Arms formációjukkal a srácok jelentkeztek a Viva Tv felhívására, és indultak neki a nemzetközi megmérettetésnek. Szép eredmények állnak eddig a hátuk mögött, - több száz jelentkezőből választotta ki őket a szakmai zsűri. Ezekről kérdeztem őket, zenéről, közös munkáról, a közelgő Las Vegasról, jövőbeni tervekről.
kép helye

Fotó: soundclash.vivatv.hu ( )

Ha jól emlékszem körülbelül 3 éve beszéltünk utoljára. Az akkori interjúdnak is nemes volt a célja (mosoly). Már akkor Dj-ként is dolgoztál. Még egyetemre is jártál. Lemaradtam egy picit, mesélj mi történt Veled az óta?

Dj-ként már 12 éve tevékenykedem, így mondhatni régóta követi életemet.
Három éve, amikor az előző interjúnk készült még fősuli iskola padját koptattam.
Magánéletemben annyi változás történt, hogy ma már a polgári életemben építőmérnöknek mondhatom magam, bár ezt a tevékenységemet jelenleg nem gyakorlom.
Dj karrieremet sok-sok és még több munka jellemez melyet igyekszem lehetőségeimhez mérve újabb szintekre helyezni.


Már akkor is jó bulikat csináltál, volt szerencsém egyet személyesen megélni, változott azóta a stílusod zeneileg?

Köszönöm :-) A hozzáállásom mondhatni semmit nem változott. Ugyanolyan lelkes és alázatos maradtam a dj-szakma iránt. A stílus mondhatni folyamatosan változik és egy dj-nek ezt tudnia kell saját javára fordítva követni és saját egyéniségét belecsempészni. Így általánosságban elmondhatom az én stílusom is formálódott/ változott, természetesen a közönség igényét szem előtt tartva.
kép helye

Fotó: *Press ( )

Loving Arms – Ez az új formáció, itt már társad is van. Meséljetek, hogy alakult a „banda”, hogyan hozott titeket össze a szakma?

Régi barátságon alapul a formációnk. Zeneileg más stílust képviselünk.
A zenei igények változásával egyre közelebb kerülő stílusunk szülte az ötletet a közös formáció megszületésében.
A háttérben már régóta segítettük egymás munkásságát, de ezek nyilvánosságára hozását egy közös remix felkérés ihlette.


Roland téged sajnos még nem ismerlek személyesen, de alig várom, hogy mesélj magadról pár dolgot! Mióta zenélsz? A magánéletben is csak a zenének élsz, vagy tanulsz még és valami hihetetlenül kreatív szakmát űzöl? ( :-) )

Zenei vizeken én is közel azonos éve foglalkozom, mint Andris. 11 éve igyekszem a tőlem legjobbat kihozni és átadni a nagyérdemű felé.
Mindemellett producerkedem is 6 éve, valamint egy zenei lemezkiadó büszke alapítója és tulajdonosa vagyok, ami a LoveStyle Records névre hallgat.
Hihetetlenül kreatív szakma lehetne a DJ-és valamint a producerkedés is, de végzettségem szerint grafikus volnék, amit per pillanat én sem tudom kellőképp művelni.


Hogy találtatok egymásra Andrással – értem itt az első találkozásotokat is? Amikor elhatároztátok magatokat, hogy elindultok ezen a versenyen, össze kellett hoznotok a stílusotokat – hogyan működött ez? Milyen a közös munka?

Mint a fentiekben említjük, régóta jó barátok vagyunk. Egymás zenei munkásságát kölcsönösen elismertük/elismerjük. Ez által talán a közös munka nem is volt kérdés számunkra.
Manapság hatalmas előnynek mondható, ha egy dj zeneileg is több stílusban mozog. Alapvetően különböző zenei stílusokban érezzük magunkat otthon. A formáció értelmet adott ezek összegyúrására, melynek következményeként egy egészen új dolog született. Ezt a dolgot, talán mondhatjuk egyik nagyobb erősségünknek is.
Kisebb súrlódások nálunk is vannak, de pont ezért működőképes a formáció, mert jól át tudjuk hidalni a nehéz helyzeteket is.
Alapvetően, mint elhangzott régóta a hivatásában lévő dj-k vagyunk így tapasztalatainkat a formációban kamatoztatva szuperül működik a közös munka.
kép helye

Fotó: *Press ( )

Ezt mindenkitől megkérdezem, akinek csak van művészneve (mosoly) honnan a név? Nehéz volt kitalálni és mi adta az ihletet?

A nevünk választásakor igyekeztünk a zene iránti szeretetünket (loving) belevinni, valamint azt, hogy hivatásunk egy hatalmas „fegyver” (arms), amellyel egyéniségünket megmutathatjuk.


Nemsokára Las Vegas… Gondolkodtatok mi lesz utána – mert most ugye van előttetek egy nagyon nagy cél? Vannak jövőbeni tervek?

Célok nélkül mit sem ér a holnap...
Kitűztünk egy nagyobb célt magunk elé, amihez kisebb céljaink elérésével kerülünk közelebb és közelebb.
Jelenleg csak a las vegasi megmérettetés lebeg előttünk. Sokat készülünk és minden időnket erre fordítjuk. Tudjuk és hiszünk abban, hogy a kitartó munka, ezen alkalommal is, csak úgy, mint a magyarországi döntő alkalmával, meghozza a gyümölcsét.
Természetesen fejünkben már összeállt a kép, hogy merre tartunk. Az igazi kitartó munka még csak most kezdődik el és folytatódik remélhetőleg nagyon sokáig.
Konkrét terveink vannak, melyből elöljáróban csak egy részletét említhetjük: Hamarosan napvilágot lát videó klipünk, mellyel találkozhattok a tv képernyőjén is. :-)


Ez egy remek hír! Ezek szerint együtt marad a formáció vagy külön-külön is fogtok dolgozni még?

Alig fél éve alakult formációnk rövid időn belül mondhatni szép sikereket ért már el.
Egyik remixünk hazai rádiók játszás listáján előkelő helyet foglal el, valamint nagyon örülünk, hogy a Miller Soundclash dj versenyen a zsűri minket tisztelt meg, hogy képviselhessük Magyarországot, Las Vegasban.
Ezek az eredmények arra terelnek, hogy a közös munka semmiképp nem szakadhat meg, sőt még többet kell, mutassunk zenei önmagunkból.
A közös munka zenei külön lábunkat természetesen nem zárja ki, így természetesen találkozhattok Legendary Boy-val, valamint Andrew Junior-val is az éjszakában.


És, ami engem roppant érdekelne még, hogy élőben élvezhetjük-e majd a Loving Arms bulikat?

A las vegasi megmérettetés után social media csatornáinkon közzé kerülnek fellépési dátumaink. Addig is követhetitek az amerikai utunkat, valamint a nemzetközi döntő izgalmas pillanatait élőben a DJMAG youtube csatornáján.


Azt hiszem, most sokunk nevében írhatom, hogy nagyon drukkolunk Értetek! És Sok szerencsét kívánok a versenyhez, aztán természetesen várjuk az élménybeszámolót is. :-)
Ha követni szeretnék a Loving Arms munkásságát itt megtehetitek:

https://www.facebook.com/lovingarmsmusic?fref=ts
https://instagram.com/lovingarmsmusic/
https://soundcloud.com/lovingarmsmusic
AnnieTHaleA cikk értékelése 3,7 - 3 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.04.21 23:05:23, oldal 257 ms