Tükörtánc
kép helye

Fotó: Karolina Koryl ( )

Láttad-e már, mondd, mély barázdáimat
álmatag estéken szürke szemem alatt?
Megül ott, ki hosszú útjáról érkezik
haza, és léptei nyomát ottfelejti
márványozott teraszán képzelt házamnak.

Képzelt kutyám megugatja néha, de persze csak
barátilag, mert ha egyszer mégsem jönne,
szerencsétlen kutya vonyítana minden
éjjel, míg képzelt szomszédaim egyszer
megetetnék őt patkányméreggel,
s akkor aztán sírnánk mackónadrágban,
hogy nem tér be utazó, romlott vacsora
a konyhában - hét fogás - protokoll szerint
szépen megterítve a képzelt tölgyfaasztalon.

Észre sem vennénk a sírás közepette,
hogy omlani kezdtek a frissen meszelt falak,
hogy ami egykor az otthont jelentette, -
bár, minek az otthon, ha nincsen már kutyánk se...

Végül is, azt hiszem - mormolom neki -
jól jönne azért néha valaki,
aki egyszer majd megun és elhagy.

Nézek rá kérdőn: ha eddig nem is volt,
hosszú még az élet, ugye még lehet
házam kutyával, márványterasszal,
vándorral, aki messziről érkezett?

Bámulom, nem felel. Kérlelem, de nem szól.
- Mondd, ugye nem vagyok teljesen elveszett?
Táncol a tükörben a kép, és csak táncol,
és grimaszol rám, és kicsúfol, kinevet.
Hrabovszki DiánaA cikk értékelése 5,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.02.25 00:46:28, oldal 247 ms