"Mi az éjszaka asszonyai vagyunk"

Az Egy gésa emlékiratai különleges regény. A történet elmesélője, Ivaszaki Mineko, aki 29 éves koráig Kiotó legkeresettebb gésája volt. Ennek azonban nem szabadott volna kiderülnie annak idején, amikor a könyv megjelent, ugyanis az exgésa megkérte Goldent, ferdítse el a történetét. Ezt azonban a szerző nem teljesítette. Aki persze egy kicsit is olvasott már a távol-keleti kurtizánokról, az értheti, miért is lett volna olyan fontos ez: azok a nők, akik kitanulják az ősi művészetet, a sírig kötelesek hordozni minden „szakmai” titkukat. Goldennek hála, Ivaszakit több halálos fenyegetés is érte, illetve erkölcsi sérelmek, így nem meglepő módon peres ügy lett belőle, majd egy peren kívüli megállapodás. A nő ezután írta meg önéletrajzát, amely Magyarországon, "A gésák gésája" címen jelent meg 2003-ban, óriási sikerrel.

A történet 27 évet ölel fel. Egy fiktív történelem-professzor hallgatja végig, és rögzíti hangfelvételen az idős japán hölgy meséjét az életéről. A nevek – azok is csak részben, legjobb tudomásom szerint –, fiktívek; így a főszereplő, akinek kislánykorából indulunk el, Csijo. Egy aprócska halászfalu, Joroidó szülötte, van egy nővére, apja öreg, mivel már egy családot elveszített, anyja pedig komoly betegségben szenved. Az anya halálához közeledve az apa beleegyezik, hogy két lányát a helyi halfeldolgozó igazgatója elvigye és eladja egy-egy kiotói okijába, vagyis gésaházba. Csijo élete ettől a perctől kezdve egyre több és több szenvedést tartogat: elszakítják a testvérétől, az okijában lévő gésa gyűlöli őt az első perctől kezdve, szökési kísérlete után pedig a ház vezetője már csak cselédnek szánja. A fordulópont egy tavaszi délutánon következik be, amikor is a lány találkozik az Elnökkel, a férfi kedvességének hatására pedig, első pillantásra beleszeret.

Az élet fintora, hogy addigra az okija vezetője már nem taníttatja, és nem tervez pénzt költeni a lányra, hogy abból gésa lehessen, annak ellenére sem, hogy Csijo most már nem küzdene sorsa ellen. Ekkor lép színre Mameha, a szintén a kiotói Gion negyedben élő sztárgésa, aki egyezséget köt, és felkarolja a vízszemű lányt. Eredetileg úgy tűnik, mintha Mameha csupán személyes bosszúhadjárata miatt segítené Csijot, ám a történet végére kiderül, ennél sokkal bonyolultabb a helyzet: ugyanis az Elnök kérésére történik minden. S bár az Elnök sokáig nem tesz semmit, hogy kifejezze a kicsi Csijo (gésa nevén, Szajuri) felé érzéseit, ennek is oka van: főként Nobu, aki az Elnök vállalatát több ízben mentette meg, így a férfi tartozik neki, s úgy látja, a fiatal gésa átengedésével törleszthet. Szajuri persze különleges: szemei ezüst kékek, éppen ezért sokan érdeklődnek iránta, és többen rengeteg pénzt fizetnének neki egyetlen éjszakáért is. Végül persze megtörténik a nagy egymásra találás, az Elnök pártfogása alá veszi a gésát, aki később gyereket is szül neki.

„Átélni, hogy egy kislánynak, aki bátrabb volt, mint hitte, az imái végre meghallgatásra leltek, hát nem nevezhető ez boldogságnak?! Végtére is ezek nem egy császárnő vagy királynő emlékiratai, ezek másféle emlékiratok…”
/idézet az Egy gésa emlékiratai c. filmből/

Számomra azonban a könyvnek a legérdekesebb része nem is annyira Szajuri életútja, hanem az a korkép, amelyet közvetetten lefest a történet egésze. A gésa-negyed kezdeti ragyogásától a II. világháború miatti hanyatlásáig, s főként ez utóbbit. Nyomasztó olvasni ezeket az oldalakat, mert az ÉN-elbeszélés nagyon közel hozza a téli, havas utcaképet, amint az egykor keresett kurtizánok lesoványodva sorban állnak ételjegyekkel a kezükben, míg végül be nem köszönt a vészkorszak: bejelentik, hogy Gion és a többi negyed is bezárásra kerül. De mi lesz a gésákkal, hogyan élheti túl egy olyan nő, aki soha semmilyen fizikai munkát nem végzett, s csupán a férfiak szórakoztatásához ért? A többség gyárakba kerül, de vannak olyan kiválasztottak is, mint Szajuri, akik túlélik, és Kiotó környékén átvészelhetik a háborút. Persze éheznek és szenvednek, de legalább nem mennek tönkre a napi tizenkét órás műszakban, szénporban, és nem is bombázzák őket gyakorlatilag mindennap.

Szajuri végeredményben szerencsés. A háború után az Elnök felkarolja, és nyugodt életet élhet egy villában, szolgálókkal és a fiával. Aztán több ízben eljut az Egyesült Államokba, New Yorkba, ahol felfedezi, hogy mennyi régi, japán ismerőse van. 1956-ban kiköltözik gyermekével és letelepszik a felhőkarcolók városában, hogy egy autentikus teaházat nyithasson, gésákkal. Itt kanyarodik vissza a történet az elbeszélés jelenéhez, ahol Szajuri mesél a történelem professzornak.

„Ma már tudom, hogy az életünk örökké változó, mint ahogyan a tenger hullámai sem maradnak ugyanazok. Minden küzdelmünk, győzelmünk és szenvedésünk hamarosan nem lesz más, mint egy tintafolt a papíron.”
/idézet az Egy gésa emlékiratai c. regényből/
kép helye

Fotó: Csang Ce-ji, az Egy gésa emlékiratai c. filmben ( rebecasoto.files.wordpress.com)

Az Egy gésa emlékirataiból filmes feldolgozás is készült, amelyet Rob Marshall rendezett 2005-ben, és bár hatalmas siker volt, - három technikai Oscar-díjat is bezsebelt a film -, ennek ellenére messze lemarad a könyvtől a történet szempontjából. A Nobu miatti fő konfliktus szál egy az egyben kimarad, így sokkal laposabb lesz az egész. A képi világ azonban csodálatos. Ismeretes, hogy nem a kornak és a tradícióknak megfelelő viseletet, frizurát és sminket hordtak a szereplők, azonban ez egy átlag néző számára egyrészt nem tűnik fel, másrészt hollywoodi film lévén annyira nem is meglepő, hogy nem a hagyományos japán stílust követték. Ennek ellenére szebbnél szebb kimonókat sorakoztatnak fel a képkockákon, ami a könyvben is igen hangsúlyos, hiszem nem mindegy egy gésának milyen színű és hímzésű ruhát visel.

Szerintem a film egyik hatalmas előnye a gésává válás folyamatának ábrázolása, ahogyan Szajuri lépésről lépésre tanulja meg a mozdulatokat, a smink elkészítését, a táncot és a zenét. Csang Ce-ji, aki a főszereplőt alakította, tökéletes a szerepre, végig egyenletes és erős színészi játékot hoz. Gong Li, mint Hatszumomó, vagyis Szajuri legnagyobb ellensége, személyes kedvencem a filmben, ugyanis annyira gonosz módon viselkedik a lánnyal, hogy még a néző is kellemetlenül érzi magát több jeleneténél is. Ami a Mamehát játszó Michelle Yeoh-t illeti, amennyire összetett karakter a könyvben, a filmben annyira egyszerű lesz, persze erről csak részben tehet a színésznő, de talán ő is érezte, hogy sok mindent levettek erről a jellemről.

Összességében mind a könyvet, mind a filmet tudom ajánlani azoknak, akik kicsit is kíváncsiak egy igazán titkos, sejtelmes és egyáltalán nem mindennapi világra, ahol az erotika ugyan jelen van, de egészen művészi formákat ölt.
Kecskés SzulamitA cikk értékelése 5,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.01.20 20:03:41, oldal 184 ms