Ilyen karma mindenkinek jöhet!
kép helye

Fotó: FB oldaluk ( )

Van bennük valami nyers őserő: ez jutott eszembe, miközben a lemezük elindult a lejátszóban, és ez a gondolat egészen a végéig megmaradt bennem. Az énekes, Fehér Zoltán "Fega", hangja semmiképp sem tucathang, ráadásul eléggé karakán ahhoz, hogy elkezdd élvezni és ne akard őket kikapcsolni. Valljuk be őszintén, hogy az ember az új együtteseket, a még ismeretlen zenészeket félve kapcsolja be először, legalábbis be van kapcsolva magában a gomb, hogy ne várjon lehetetlent, csak indítsuk el a lemezt, azt hagy' menjen. Mint régen a Mónika-show... A Crazy Karma-nál viszont ez a belső tudatalattiból származó önkénytelen, néma előítélet, az első szám második soránál eltűnik. A szövegek pofonok és élet-törmelékek egyaránt. Nem hamis, slágergyanús dalszövegeket kreálnak, hanem látni és érezni, hogy a mennyiség helyett a minőség fontos mindannyiuknak; komolyan, tudatosan próbálják magukat felépíteni, s nem csak egy hirtelen jött hóbort, unaloműzés a banda létrehozása. Ez az egyik kulcsuk, s egyben a legnagyobb veszélyük is: a hitelesség.

Az van, hogy tényleg magával ragad az egész album. Azon kapod magad, hogy írnod kéne a kritikát, de helyette ülsz s bulizol a zenéjükre. Ez így nem pálya, fiúk, kicsit fogjátok vissza magatokat! (dehogyis)
kép helye

Fotó: FB oldaluk ( )

A "Megfojt vagy Összetör" című albumuk 2016. február 29-én jelent meg. Öten alkotják a bandát, ami 2013 májusában alakult: Papp T. Marcell (basszusgitár, ének. Például, a "Külváros" című szám első versszakát és refrénjét énekli), Katona Gábor (gitár), Etlényi Róbert (dob), dr. Fehér Zoltán (ének), és Urbán Mihály (gitár). Rock, rock & roll, töménytelen rock, igen, direkt írtam kétszer.

"...Tudod létezik a hely, ahol nincs más dolgod, mint élvezni a szépet, amit az Isten adott. Tudod létezik a hely, ami tárt kapukkal vár. De kell majd egy partner ahhoz, hogy megtaláld. Mikor megfeszül a test, ha ébred a vágy, engedd el az ösztönt, az éhes bestiát. Ha elborít a mámor, csak azt kell tenned, amit vállad felett Ámor megsúg neked."

Így kezdődik a lemez, a "Gyönyörök kertje" című számmal. Durr bele a közepébe. Úgy rakják egymás után a szavakat, hogy pont jó: se nem túl sok, se nem túl kevés. Egy olyan sokszor használt témákba, mondanivalóba nyúltak bele, mégis sikerült nekik úgy megoldaniuk, hogy nem azt érezzük a hallgatásuk közben, hogy mennyire klisés, "majd-én-most-nagyon-megmondom" szövegek lettek, hanem pont elhisszük nekik: az énekes hangja, Fegáé, szimmetrikusan egybeolvad a dalszövegekkel. Nincs hézag az ének és a szöveg között, mert összepasszolnak.

Természetesen, miközben egyre jobban beléjük merülsz, észreveszel ezt-azt-amazt. Például, hogy meg is mondják a magukét, de közben meg mégis érzed néha azt a belső lassítást, kanyarban fékezést, ami néhol kicsit észrevehetően visszavesz az erejükből, vagyis hogy az a bizonyos gázpedál nincsen teljesen elengedve általuk. Van hogy olybá' tűnik, mintha az utolsó pillanatban maguktól ijednének meg, s gyorsan, mint valami lereagálásként, teli erővel rálépnek a fékre. Amit az elején írtam, hogy a hitelesség egyrészről a kulcsuk, másrészről a veszélyük is, az itt köszön vissza. Annyira erősen kezdenek minden egyes számban, hogy az erős kezdéshez képest a refrén unos-untalan kicsit gyengébbnek hat, majd a többi rész ismét erőssé válik. A refrénnek eleve mindig és mindenhol a legkritikusabb rész: csalóka is, mert úgy viselkedik, mintha teljesen független lenne, közben pedig az adott dal egyszerűen ráépül, nem működik egy szám nélküle.

Ebből következik az, hogy a vérbeli rockhoz túl letisztultak a srácok. A kigondolás, a felépítés, a szövegek, a zene, és marketing szempontjából az imidzs is. Túl feszesnek érzem őket még, jól neveltnek, szépen átgondoltnak, nem elég szabadnak a rock & roll tengerén belül és kívül, ami tényleg csak a néhol rálépett fék miatt van. Olyanok, mintha még állnának a képzelet és a valóság határán, néznék a kerítést, s próbálnák elméletben kigondolni, hogy mekkora is a saját határuk, viszont a gyakorlatban csak 85%-ban mernek elmenni: a kerítésre felmenés megvan, de hol a hirtelen, üvöltéssel karöltve, elmebeteg leugrálás? De ha mernek menni fék nélkül, akkor kiugrók lesznek a műfajban, a zenei világ állva fogja őket tapsolni, mert kellenek ilyen együttesek, kicsit a Tankcsapda jutott eszembe, hogy ők is ilyenek lehettek régen, aztán most nézzük meg hol tartanak. A tudatos építkezés fontos, főleg, hogy tényleg bennük legyen, mindenek felett álljon, hogy ezzel komolyan akarnak foglalkozni, mert ha ezt sosem felejtik el, sosem kerül le az első helyről, akkor meglesz, de közben... (A főszerkesztő asszony itt a szemét fogja forgatni, hogy már megint ezzel jövök, de muszáj, az egyensúly, igen!) ... szóval közben valami rockos-koszos filtert kérnénk, ami szürkévé varázsolja a túlságosan is hófehér vásznat, érezve az elzüllöttség édes illatát. A hallgató, a néző, a közönség a vérében érezze, a bőrén keresztül kapja meg a rossz arcúságot, a mindenre hajlandóságot, azt, hogy ezek a srácok bármikor üveget történek a színpadon.

"Innen már nincsen visszaút."

Manapság tudatosítottam magamban, hogy a dobosok az ideáljaim egy együttesben, (meg a hegedű és zongora, de itt nincs ilyen). S mióta tudatosítottam, azóta megfigyeltem, hogy a dob az első (jelen esetben), amire ösztönösen figyelek, hogy milyen, hogy mennyire tud fő lenni és irányító, hogy mennyire képes tényleg központi figura lenni, miközben nem nyom el senkit sem. A legszerényebb és legalázatosabb csapatjátékosú egocentrikusok a világon, és azt hiszem, itt a dobos játéka egy tízes listán hetest kapna, ami nem rossz, és ebben egyáltalán nincs benne (egyelőre) az alaphoz tartozó egocentrikusság. Honnan érződik? Több alázat van, mint irányítás. A Crazy Karmában, Etlényi Róbert ül a dobok mögött. Kedvelem a játékát, azt a fajta stílust, amit mutat a lemezen, de még, még, még!

Mennyire bíztok egymásban ahhoz, hogy egy koncerten, egy próbán úgy játsszátok le a számokat, hogy nem nézitek a másik mit csinál, hogy nem várjátok a dalok elejénél, mikor kezdi el, akinek el kell? Mennyire működik a közös belső összhang?

Mert erre a két kérdésre a választ nem nagyon találom meg, miközben hallgatom a "Megfojt vagy Összetör"-t című lemezt. Nem tudnám automatikusan rávágni, hogy érződik a becsukott szemű, az életeteket is rábíznátok egymásra bizalom, mert ha így lenne, akkor nem érezném a néha fel-felbukkanó fékezést. Közben pedig éppen ezért bírom azt, amit csinálnak: mert nem tudom eldönteni 120%-ban, hogy kik ők és milyenek, és ez jó, másrészt meg kicsit őrjítő.

"A bűnöm adott, a rossz már megint én vagyok."

A záró dal, a "Régi lemez", bezárja a történetüket. Nem hagy semmiféle kérdőjelet az album: lett eleje, közepe, vége: erős az eleje, a közepe a zúzós rész, a vége meg készül a lezárásra. Tényleg tökéletesen fel van építve az egész, lehet, hogy ezért érzem annyira a tisztaságot, azt a jófajta precizitást, amit itt már túlságosan is jónak látok.


Elmondhatom, hogy ez a fő kedvenc számom? Nem etikus? Akkor is elmondom. Ez az egyik kedvenc számom tőlük. Ehhez is készült egy klip, amint azt lehet látni is, ha a fenti youtube linken benyomjátok a play gombot, logikus, de szóval igen, első hallásra beleszerettem a szövegbe. Aki a legközelebbi koncerten az első sorban üvölteni fogja ezt a számot, és tombolni rá, na az #hello, it's me.

Térjünk vissza a klipekre, ha már szóba jöttek. Három van, és történetet mesélnek el. Melyikeknek? A "Mossa el az ár", a "Maradj még", és az említett "Nem ismersz"-nek. Utóbbiban kocsiban ülünk, próbálunk, párnát dobálunk, kis élet-kép (házi videó) feeling, a kedvencem mégis 3:10-nél kezdődik, amikor kiteszi a "főhősünk" a barátnőjét szó nélkül, pillantásokkal fűszerezve, na a mimika csillagos ötös. Látszik ám, hogy fasza gyerekek a Crazy Karma tagjai, csak még egy kicsit több pofátlanságot követelnénk, ha már rock!

"Neked céda, nekem angyal, akinek senki nem írt mesét. (...) Lili mindenkihez kedves, mindenkit szeret, aki megadja az árát vagy anyagot szerez."

"Angyali rosszlány" néven mi másról is szólhatna a dal, mint az elvakult és őszinte, színtiszta szerelemről... Nem, vicceltem, kurvák élete, igazi rock and roll, minden rock albumon szóba jönnek a kurvák. Ez ilyen íratlan törvény? A Karmánál ez a szám lett a legfelszabadultabb és legzúzósabb, bár a közepénél nekem itt túl sokáig hagyták a dob szólót, inkább hallgatnám folyamatosan a szöveget, ez a szöveg megkövetelné a folyamatosságot, de ez tényleg ilyen végső belekötés.

"Félúton" című dal nem igazán nyerte el a tetszésem, a nagyon magas, vékony hangok sem, kicsit úgy érzem, hogy ez a szám az együttes tagjaihoz sem áll közel. Kicsit kiesik a sorból.

"Megfojt vagy Összetör", az album címadó dalából csak egy sort emelnék ki, s szerintem ezzel mindent elmondok: "Nem félünk semmitől, ami kell, úgyis összejön, a többi nem számít már." Jelige!

Én ezzel búcsúznék is, hallgassátok inkább őket, járjatok a koncertekre, emeljétek fel és biztassátok őket. Összességében mennyire értékelném a lemezt?

10/8

Miért? Mert én imádtam bulizni rá. S van bennük (nem is kevés) jövő.


Varga MajaA cikk értékelése 5,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.09.20 11:28:35, oldal 206 ms