Sugarloaf: Az irónia, és a kétértelműség zenekara

Mikor kezdődött nálatok a zene szeretete?

Nkuya Sonia: Ez szerintem tipikusan egy olyan dolog, ami az emberrel együtt születik. Anyukám szerint három éves koromtól énekelek, ő mesélte, hogy például "4 Non Blondes”-t meg ilyen dalokat énekeltem piciként, és be is öltöztem rá, meg minden! Úgyhogy gyakorlatilag én egészen kicsi koromtól nem is nevelve, hanem alapvetően úgy éltem, hogy szerettem a zenét. Énekelve születtem jóformán.

Tóth Szabi: A pontos idejét nem tudom megmondani, mivel nem emlékszem, hogy konkrétan mikor kezdődött, de ahogy Sonia, úgy én is egészen piciként kezdtem. Tinédzserkoromban kezdtem el zenélni, illetve hangszeren hivatásszerűen játszani, mármint nem csak kedvtelésből, hobbiból, vagy éppen azért, mert a szüleim ezt szerették volna... Így azt hiszem, én nagyjából ide datálom azt a bizonyos kezdetet.

Azt nyilatkozta Dér Heni még anno az „Ég veled” című szám kapcsán, hogy „egy hosszú távú kapcsolatért mindennap tenni kell, nem szabad könnyedén feladni, félredobni.” Eléggé sok időt lehúztatok együtt Szabi Henivel, s így most visszagondolva, szerinted mindenki megtette a tőle telhetőt azért, hogy ne így alakuljon, ahogy alakult? Alaposan megbeszéltétek a szakítást, vagy egyszerűen csak vége lett? Hogy kell ezt elképzelni?

T. Szabi: Nem tudom, hogy mennyire kellene mélyen belemenni ebbe a történetbe. De én nyugodt szívvel tudom neked azt mondani, hogy a magam részéről mindent megtettem, Heni pedig számoljon el a saját lelkiismeretével. Voltak dolgok, amik a kiválása után igen rosszul estek, de őszintén megmondom, hogy én csak a szépre emlékszem vissza. Egyszerűen csak a szépre vagyok hajlandó emlékezni.

kép helye

Fotó: AnnieTHale ( )

És akkor itt a jelenlegi formáció. Hogyan találtatok egymásra Sonia-val?

T. Szabi: Amikor Heni kiszállt, Soniával elkezdtünk beszélgetni. Akkor jött haza éppen Angliából, nem igazán alakultak úgy a dolgai, hogy kedvező legyen a közös munkának, így akkor toltunk ezen a történeten. De aztán….

N. Sonia : Történt, ami történt.

T. Szabi: Akkor tulajdonképpen egy telefonbeszélgetést váltottunk, nem?

N. Sonia: Röviden-tömören, megtörténtek azok a dolgok, amelyeknek meg kellett. Azért kerültünk mi egymás mellé újra Szabival, mert ennek tényleg így kellett lennie, ez így volt rendjén. Ha nem így lenne, akkor most nem velem beszélgetnél, és nem én lennék a Sugarloaf énekesnője.

Szabi, ha egy szóval kéne kifejezned a legfőbb különbséget a régi Sugarloaf és a mostani Sugarloaf között, mi lenne az a szó?

T. Szabi: Egy szóval? Hú…

Miben más?

T. Szabi: Mindenben és semmiben. Mások az energiák, mások az inspirációk, más jellegűek az erdőtüzek. Mikor a Henivel muzsikáltunk, akkor a zenekarnak totál más volt az iránya, ami leginkább az ő személye miatt egy kényszeresebb történet volt, vagyis akkor inkább a mainstreamebb világba húztunk el a zenekarral. Sonia bekerülésével pedig visszatértünk a gyökerekhez, és elővettük mindazt, amitől számunkra, és a közönségünk számára is Sugarloaf a Sugarloaf.

N. Sonia: Ösztönösebb az egész. Rockosabb, energikusabb lett, ha szabad így fogalmaznom.

Letisztultabb vagy karcosabb, esetleg mindkettő?

T. Szabi: Ez mind, igen! Karcosabb, kompromisszummentesebb, kevésbé megfelelési kényszeres.

N. Sonia: Az egész lazább. Nem olyan feszes, kicsit kötetlenebb, és más energiákat adunk egymásnak. Vannak olyan zenekari stábtagok, mint például a fényesünk vagy a technikusunk, akik a zenekarnál vannak több mint 10 éve. Ők látják a különbségeket, ami mindkét irányban pozitív, csak néha mondják, hogy nálam egy kicsikét máshogy megy. Én rockosabb vagyok, attól vagyok dögös, Heni csajosabb volt, ő attól volt dögös. Mindenki más, s ettől vagyunk jók.

kép helye

Fotó: AnnieTHale ( )

Hogyan jöttök ki egymással? Demokrácia van teljesen, vagy azért van egy úgymond erős egyéniség, aki olykor-olykor megvétózza a dolgokat?

T. Szabi: Igazából lehetne azt mondani, hogy demokrácia van, de szerintem egy zenekarban sosincs teljes demokrácia. Mindannyian nagyon erős személyiségek vagyunk, és innentől kezdve tök normális, ha vannak súrlódási pontok. Viszont mindannyiunknak egy a célja, és ilyen szempontból annak az elérése, az útja is közös. Vannak dolgok, amikbe én már nem szólok bele annyira….Ez ilyen anarchikus-demokrácia, azt hiszem.

Mi volt a legutóbbi súrlódási pont?

N. Sonia: Nagyon pici dolgokon szoktunk össze bindzsizödni. Előfordul például, hogy a shownak van egy olyan eleme, amit Szabi nagyon szeretne, de én mondjuk valamilyen oknál fogva nemet mondok rá. Az ilyen dolgokat vagy elengedjük, vagy tárgyalunk róla akár egy napon keresztül. Ha akkor nem jön össze, akkor később ismét feldobjuk, és a végére kihozunk egy köztes aranyközéputat, ami mindenkinek jó. Nálunk fontos, hogy minden dolog nagyon jól meg legyen beszélve, és helyre legyen téve.

T. Szabi: A súrlódási pontok tényleg nagyon elenyésző dolgok tudnak lenni. Mondjuk egy setlist, vagyis hogy mikor mivel kezdjünk, azután mi jöjjön és miért. Kardinális dolgokban nincsen probléma egyáltalán.

Mi inspirál titeket a dalszövegírásban? Egyáltalán most kiírja őket?

N. Sonia: Lombos Marci írta az utóbbi szövegeket. S hogy őt mi inspirálja? Szerintem őt rengeteg dolog…

T. Szabi: Én inspirálom!

N. Sonia: Egyébként tényleg! Általában van egy ötlet, s az ötletet Marci kiteljesíti. Szabival együtt dolgoznak, tehát van olyan, hogy a Szabi írja a refrént, s így kettejük lesz egy egyveleg. De majd én is beszállok a buliba!

Oh, a legközelebbi dalban?

N. Sonia: Ohhh, abban még nem! Régen írtam dalszövegeket, nem voltak rosszak, inkább meglehetősen poposak. Nem tudom, hogy ez például jó-e, vagy rossz, de szeretnék nekifutni a dalszövegírásnak újra. Van ilyen affinitásom.

T. Szabi: Abszolút kapacitálom, hogy Sonia is írjon szövegeket, mert szerintem egy előadó mindig akkor a leghitelesebb, ha a saját gondolatait adja át a színpadon. Ha nem más adja a szájába a szöveget, százszor hatásosabb. Szerencsénk van amúgy Marcival, mert olyan szövegeket ír, amelyek vallanak ránk, és nem érezzük azt, hogy „úristen, ez annyira nem mi vagyunk, biztosan nem adjunk elő.”

Soha nem volt olyan, hogy azt mondtátok, „nem, ezt nem”? Hogy egy kicsikét írja át?

T. Szabi: Ó, ilyen rengetegszer volt! A legutóbbi dalunk, a Múlató egy abszolút olyan szöveg, amiben Marci szabadkezet kapott. Azt mondtuk, hogy ezúttal nem szólunk bele. Ősszel jövünk ki a következő számmal, és ott már volt egy elég masszív képünk, amit a dal hangulatáról gondoltunk. Ezt próbáltuk Marcinak elmondani, ő meg legalább háromszor-négyszer neki is futott a szövegnek. Szerintem ez teljesen normális dolog, ami randomszerűen előfordul. Ha az elmúlt 20 év dalait nézem, rengeteg olyan dal volt, ami egyből ment, de voltak olyanok is, amelyeket kétszer-háromszor is át kellett írni, mert valamilyen okból nem volt az igazi.

Mennyire fontos nektek az, hogy a szövegek személyesek legyenek? Hogyan oszlik el a buli és a személyesség? Mert a „Múlató” az inkább bulinak jön le, mint nagyon mélyből jövőnek…

T. Szabi: A "Múlató"ban direkt hosszú az ú, mert az elmúlásra szeretnénk utalni benne, és nem a műfajra. Egyfajta flashback, nosztalgikus, jó kedélyű, múltidézésről van szó. Szerintem korra, nemre, nemi identitásra és vallásra való tekintett nélkül mindenkinek vannak ilyen élményei az iskolás diákévekből, amik egy jópofa, örömteli, pozitív töltésű, nosztalgikus hangulatba tudják visszarepíteni az embert.

De véleményem szerint, visszatérve a kérdésre, akkor jó egy dalszöveg, ha mindenkinek személyes. Ha meghallasz egy dalszöveget, s tudsz vele azonosulni.

N. Sonia: Szerintem egy szövegnek inkább személyesnek kell lennie. Az a szöveg, amit az énekes közvetít, az legyen hiteles, így ebből kiindulva inkább legyen személyes, mint nem. Kevés olyan szövegünk van, amire én azt mondom, hogy nagyon bulis. A "Múlató" klipje például partis, viszont a szöveg, és az egész millió olyan, hogy ha valaki meghallgatja, akkor felnőtt emberként tekint vissza a diákévekre, és mindarra, amik akkor történtek. Innentől válik személyessé az egész.

T. Szabi: Fontos, hogy személyes legyen! Akkor váltunk ki igazi hatásokat az emberekből, ha személyes élményeket tudnak csatolni, kötödéseket kapcsolnak a dalhoz. Nagyon sok olyan szám van, aminek számunkra teljesen más értelme van, mint amit nagyon sokan képzelnek róla. Fontos, hogy a szövegíróval szimbiózisban éljünk, például a Marcival is régóta ismerjük egymást. A mi munkánk nem úgy működik, hogy felhívjuk, és elküldjük neki a zenét… Nem, hanem nagyon sokat beszélgetünk egy dal elkészülte előtt, ismerjük egymás világát, tudjuk, hogy mi a jó a másiknak, és mi az, ami hiteles tud lenni a másik szájából. Nálunk sok a mélység, sok az irónia és a kétértelműség. Világéletünkben hajtottunk arra, hogy az emberek olvassanak a sorok között, és agyaljanak. Sok ilyen dalunk van, és szerintem a "Múlató" is ilyen, mert ebben is van kétértelműség. Vannak alternatív gondolatok benne. Kifejezetten szeretem, amikor a koncert után odajönnek emberek, és azt mondják, hogy „Hű, erre meg arra most jöttem rá. Hát ezt így is lehet értelmezni.” Ilyenkor érzem, hogy érdemes alkotni, mert vannak emberek, akiknek ez átmegy. Mi az a zenekar vagyunk, aki ha időnként pufogtat is üresebb fázisokat, akkor is van legalább egy magasztos gondolat. Sok mindent elrejtünk a szövegeinkbe, érdemes a sorok között olvasni! Lehet csúnyán hangzik, de ehhez bizony kell egyfajta intelligencia…

Ezek szerint, nagyon tudatosak vagytok.

T. Szabi: Mi nagyon! Vagyis ösztönösek és tudatosak is egyben.
kép helye

Fotó: AnnieTHale ( )

Mi a hazai magyar zenei piacról a véleményetek?

N. Sonia: Én nagyon bosszús vagyok, ezért ki is merem jelenteni, hogy nem nagyon hallgatok zenét. Igazából csak azokat hallgatom, akik tényleg értékelhetőt hoznak ki. Imádom például a nyolcvanas-kilencvenes évek nagy klasszikusait, mivel ők összetettebbek voltak. Nem mondom, hogy mindennek komplikáltnak kell lennie, mert a kevesebb néha tényleg több, de azért ne legyünk már személytelenek, üresek, kevesek!

T. Szabi: Nem vagyok annyira elutasító, mint Sonia, mert azt kell mondjam, hogy én mindent meghallgatok, hiszen muszáj, hogy az ember ismerje azt a közeget, ahol alkot, és próbálja magát is kiismerni ebben a bizonyos közegben. Néha az ember bizony kapkodja a fejét, és nem érti, hogy ezt most mi és hogy… A rádiók, tv-k nagy befolyásoló tényezők, amik ízlésformáló erővel is bírnak. Ami szerintem baj, az nem más, minthogy az emberek nagy része azt szereti, amit kap. Nem azért van ez így, mert az emberek igénytelenek lennének, egyszerűen csak minden fórumból ezeket a dolgokat kapják… Na, most, ha valamit sokat hallok, akkor az bemászik az agyamba, és onnantól kezdve, ha van egy jó kommunikáció is hozzá, ami meggyőz arról, hogy már pedig ez a dolog nagy érték, akkor ez a gépezet totál beránt magába. 10-15 éve például ott volt a Danubius rádió, ami ízlés-, s véleményformáló volt, így ha valakit nem játszott a rádió, akkor az nem létezett. Amikor mi kezdtük, akkor fiúbandák voltak, meg playback formációk, amiket egyébként nem kell leírni, mert voltak köztük jók, normális arcok is. Aztán jött egy pálfordulat, megjelent a Petőfi rádió, és tök jó, hogy felhoz egy csomó olyan zenekart, amelyek már mondhatjuk, hogy undergroundok voltak. Ami régen underground volt, az megfordult, és mára az a mainstream. Persze ezzel felhígult az egész történet, jött egy csomó kevésbé jó, kevésbé értékhozó zenekar, akik jól vannak kommunikálva, így ők a nagy divatok. Az emberek azt hiszik, hogy őket kell szeretni, és borzalmasan sokan járnak a bulijaikra attól függetlenül, hogy az most tényleg jó-e, vagy sem bárki megítélése szerint. A zene egy szubjektív műfaj, mindenki kiválasztja, hogy neki mi az érték. Én mindig annak a híve voltam, hogy virágozzék minden virág, vagyis döntse el a közönség, melyik zenekar, vagy melyik előadó az, aki a megfelelő dolgokat képviseli és alkotja. A mi szemszögünkből azért érdekes ez a mostani világ, mert mi a két vonal határán táncolunk, hol mainstream vagyunk, hol underground. Sosem szálltunk le a torzított gitárról, és egy élőkoncertünk régen és most is mindig rockosabb. Mi sosem mentünk le, és nem is megyünk le kutyába, nem szolgáljuk ki az aktuális trendeket. Hiszem, hogy azt csináljuk, ami a miénk. És amikor a világ éppen arra fordul, akkor jól elkap minket.

Ha megnézed, külföldön ez nem így megy. Mert Beyonce Amerikában is, „A” Beyonce, de mellette tök jó amerikai zenekarok tudnak elérni sikereket anélkül, hogy indokolatlanul hypolva, vagy indokolatlanul lenyomva lennének. Nálunk az van, hogy mindig van egyfajta kvázi stílus-, vagy irányvonal, amire azt mondjuk, hogy „ez a jó, emberek erre haladjatok.” És ez úgy mindig, olyan 7-8-10 évenként változik.

N. Sonia: Neeem! Szerintem már 3-4 év alatt teljes más stílus kerül középpontba!

T. Szabi: Ezelőtt 3 évvel ki mondta volna, hogy rappelni fognak a CLASS FM-en? Szerintem senki! Most pedig a hiphop és rap műfaj is tökre előrejött, amivel nincs baj, mert én szeretem! Sőt, nekem egyetlen zenei stílussal sincs bajom, mindegyikben van olyan előadó, vagy momentum, ami tetszik. A többivel pedig ilyen szempontból nem foglalkozom.

A „Ki követ” című számban van egy rész, amit te énekelsz Sonia, hogy „sokan mondják rám, hogy nincs hitem.” Hajlamos vagy másokra hallgatni, magadra venni, ha rosszat mondanak rólad?

N. Sonia: Nagyon megnézem, hogy ki mondja és mire mondja! Ezt követően alakul ki a reakcióm… Minden információt befogadok egyébként, még a kritikát is! Alaposan átrágom őket, körbe nézek, s ha van alapjuk, akkor változtatok, módosítok.

T. Szabi: Egyébként azért jó, hogy kiemelted ezt a sort, mert ugye ez úgy folytatódik, hogy „Sokan mondják rám, hogy nincs hitem, de van, csak nem átlátszó nejlonban viszem.” Ez szerintem annyira jellemző most mindenkire! Ezt a dalt, ha mondhatok ilyet, nagyon erős szövegű számnak tartom. Fontos, hogy az emberek tudják, miben hisznek, és hogy mennyire engedik magukat befolyásolni.

Sonia, nehéz összeegyeztetni a koncertezéssel, a próbákkal az anyaságot?

N. Sonia: Nem egyszerű, viszont anyukám egy hatalmas segítség számomra. Borzasztóan toppon van minden helyzetben. Örül, hogy jó helyen vagyok, hogy jó emberek vesznek körül, meg úgy egyáltalán, hogy énekelek. Most már két kislányom van, így picit nehezebb a dolgunk, hiszen amikor egy 6 hónapos meg egy 4 éves egyszerre elkezdi, akkor nem egyszerű… De imádja, én pedig nem tudok eléggé hálás lenni neki, hogy mellettünk van.

Mik a jövőbeli terveitek? Ugye lesz új dal, de album, koncertek?

T. Szabi: Lesznek! Tavaly voltunk 20 évesek, így idén kijövünk egy kis ünnepi dologgal. Ennek első hozománya a Múlató, ősszel jön a következő dal, és csinálunk egy jubileumi albumot is, aminek XX lesz a címe. 17 dalt vettünk elő a 20 évből, és 12 slágert újradolgoztunk, ránc felvarrtunk, más hangszerelést adtunk nekik. Lesz 11 vendégművészünk, akik által még extrábbak lesznek ezek a számok. Lesz a népzenésztől a hiphop előadón át a rockénekesig minden. Terveink szerint ezekhez a dalokhoz lesznek klippek is, amelyek egy gondolati síkra lesznek felfűzve. Nagy tervünk még, hogy év végén a győri Filharmonikusokkal is fellépjünk egy szimfonikus koncert keretein belül. Szerencsére ez az idei esztendő egy nagyon jó, dolgos év!

Miben hisztek?

N. Sonia: A pozitív energiában.

T. Szabi: Hogyha visszadobhatom a lasztit, akkor a „Ki követ” című számunk az lehet valamiféle zenekari ars poetica is egyben!

Köszönöm szépen az interjút!
Varga Maja12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.01.20 18:18:53, oldal 185 ms