Kinek ne lenne ismerős azaz eset, hogy akit hív, az egyszerűen nem veszi fel a telefont?

- A koncerteken általában vannak gyerekek is, így eldöntöttük, hogy mi nem vállalunk felelősséget a dal elején lévő káromkodásért. A közönségre bízzuk. Úgyhogy most itt is ez lesz, maximum besülünk vele. (...) Felhívás keringőre, igen.

A zene elkezdődött, a csúnya szónál Benedekék a közönségre, vagyis ránk néztek, és rögvest ment a hangos válasz.
- Bazdmegakurvaanyádat.

A közönség az egész estére vevő volt, MÜPA ide vagy oda. Bevallom, amikor megláttam, hogy Szabó Benedekék július 20-án ezen a helyen fognak fellépni, kicsit összezavarodtam, hogy hogyan és miképp fogják ezt megoldani. Rögvest kíváncsi lettem, hogy hogyan oldják meg, hogy kik jönnek el, hogy mit és hogyan adnak elő, mert ők is az a fajta zenekar, akiket nehéz elképzelni egy hatalmas nagy térben, nulla intimitás mellett. És ez nem a MÜPA ellen szól, mert imádom, csak nem éppen egy rozés-cigarettás hely, ahol eltáncikálsz az elsősorban, belefeledkezve a dalszövegek súlyába, belefeledkezve önmagad elengedésébe, belefeledkezve mindabba a hétköznapi gondolatba, amiket Benedek megénekel. Hiszen ki nem vett már részt egy budapesti éjszakai buliban? Vagy ki nem látta a többi embert, hogy hogyan érzi és hogyan viselkedik éjszaka az utcán, a szórakozóhelyeken, vagy épp egy romkocsmában? Ez egy olyan dolog, amiről mindenkinek lenne mesélni valója: akár közvetve, akár közvetlen, de mindenkinek van története arról, hogy Budapest milyen is éjszaka.

Ez volt júliusban, most pedig szeptember van. És Szabó Benedek és a Galaxisok kijöttek egy kislemezzel, ami oly kicsi, hogy mindösszesen csak két szám szerepel rajta, és a harmadik lemez előfutárának is lehetne hívni. Merthogy lesz harmadik lemez is, de arról majd akkor értekezünk, most maradjunk a jelenlegi korongnál.

Benedek olyan embernek tűnik, aki flegmatikusan, mosoly nélkül néz a kamerába, nem csinál magából bohócot sem, csak ül, sétál, áll, és énekel. Akár szerette a dalt, akár nem, mindegyik belőle születik, s ezért lesz az, hogy személyesnek érezzük őket, amikor hallgatjuk. Bármilyen is az, amit kapunk Tőle, Tőlük. Túl közeliek ahhoz, hogy messze menjünk. Hogy elmeneküljünk, és ne nézzünk magunkba, hogy ne nézzenek magukba. Felnevetsz a dalszöveg minden második sora után, mert pontosan érted, hogy miről szól, és ez a saját bőrünkön tudás az, ami annyira különleges ebben a zenekarban. A saját életünkbe repít el, elfogadva és élvezve, miközben Benedek csak annyit tesz, hogy önmaga, hogy önmagát éli meg.

Pontosan ezt kéne mindenkinek tennie. Ha nem is így, de hasonlóan belerepülve, még akkor is, ha fáj. Még akkor is, ha ijesztő, és van, amit néhanap kihagyunk, elrontunk, letagadunk, háttal menve csókcsatát vívunk egy másikkal, miközben lent a Dunaparton vár a nagy szerelem, vagy ha épp taxival megyünk haza, vagy ha épp senki sem veszi fel a telefont.

Önismeret-turné egy Galaxis dal és lemez. Mert annyira van önismeret, mint amennyire nincs, és pont ezért érzed azt, hogy rendben van, hogy tudatosan felépített, klisék-mentesen létrejövő személyiségek, akik még így is belefutnak olyan dolgokba, amiket nem terveztek és amik talán annyira nevetségesek is, hogy az már hihetetlen. Mint mi. Ez a kifejezés, ez az "Önismeret-turné" az, ami most jutott eszembe a zenéik által, és csak nem bántom meg vele a tagokat..

Elszaladtam. Galaxisok:

Az első szám a most megjelent kislemezről. A klipben szereplő kiskutya meg irtó cuki! Kicsit olyan az egész, mint egy csalódott dal az emberekről, és csak az állatok azok, akik elfogadnak minket. Közben meg ha elvonatkoztatunk a kliptől, akkor ez a szöveg bárkire ráhúzható, aki tényleg fontos nekünk s bármikor mellettünk áll, és kölcsönösen mi is mellette. Akivel szavak nélkül megértjük egymást, akivel befejezzük egymás mondatát, akivel ösztönösen cselekszünk ugyanúgy.

S mégis, ez a szám hozzám még nem ért el annyira, frusztráló, kívül rekedt, idegen, idegesítő, de összebarátkozunk mi még biztosan. Ahogyan mindenkivel barátkozunk a valóságban.

Kötődősebb-dal annál, hogy magányos legyen.

A második az "Olasz film (töredék) címet kapta. A második (vers)szak az, amik (számomra) beszélnek:

"történtek velem dolgok
beszéltek hozzám emberek
egymás után múltak el az évek
a hajnali háztetők csúcsai felett
és én boldoggá tettem sok idegent
tönkretettem néhány életet
építettem pár világot
és leromboltam az összeset."


Annyira emberi, nem? Hány emlék, hány ember, hány önmagad képe jutott eszedbe a múltadból e sorok hallatán? És rossznak érezzük magunkat? Már nem. Talán akkor sem, csak néha túlságos erővel ránk ripakodnak, és azt hisszük, rossznak kell éreznünk magunkat, bármit is teszünk. Az itteni klipre is igaz az, hogy "néha a kevesebb több", hogy van az az egyszerűség, ami mindent kifejez. És itt kifejti. Gyorsan mész, világosból sötétbe, csak mész, rohannak el melletted a tájak, a házak, a Duna, (a videóban éppen Baja), az emberek, a koncertek, a beszélgetési foszlányok, és te csak mész, hogy majd 60 évesen ne arra keljen visszaemlékezned, hogy mennyire nem csináltál semmit sem. Hogy mennyire nem éltél semmit sem. S tudod, rosszak vagyunk, mégis jobbak annál, hogy ne angyalok legyünk.

Tökéletes.
Varga Maja12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.06.23 01:00:10, oldal 253 ms