"Szeretlek úgyis, hogy nem telibe"

Első kérdésként valami szokásos: Honnan jött a zenekari nevetek, emlékeztek még?

Jakab Péter: Egy gimnáziumi versenyre kellett egy név, reggel a kádban előtte pedig kitaláltam ezt a nevet, hogy egyáltalán rá tudjunk valamit írni a lapra. Akkoriban nagyon szerettem a Ponyvaregényt.

Miklós Milán: Ezekiel 25:17


kép helye

Fotó: ( )

Azt nyilatkoztátok az egyik most megjelent interjúban, hogy a Jazzékiel létezésének három eleje is lehetne. Mi volt a legfőbb motiváló erő bennetek a gimnáziumi éveknél, az első nagylemeznél, és a nagy tagcsere váltásnál?

Miklós: Ahogy változtunk, a zenei gondolataink is változtak. Akkoriban alakult ki, hogy kit milyen zenei irányzat érdekel. Meleg Tomit és Köllner Danit a jazz, Nyírő Áront az Afro-Cuban Latin zene érdekelte a legjobban. Áron és Fürge pedig beleásták magukat a dark és alter vonulatba: Radiohead, Nick Cave, Esjbörn Svensson, stb... Ez egy minimál zene, és nem a hangszer virtuózaivá válni akaró srácok zenéje. Én akkoriban a jazz-buzi korszakom végén voltam, épp útkeresésben, s bár nehezen, de szép-lassan kinyíltam ezekre a furcsa, groteszk zenékre.

Jakab: Igazából szeretünk dalokat írni, lemezeket felvenni, elmondani dolgokat. Mindig is ez volt a motiváció.

S hogyan álltok az élethez most hozzá?

Jakab: Dolgozunk rajta. A "Másokat szeretni" munkálatai közben négy gyerek is született a bandában: Szabó, Milán és én is apa lettünk, (Hajba is, csak ő időközben kiszállt). Szóval ez eléggé izgalmassá és széppé teszi mostanság.

Miklós: Most is ugyan úgy az érzéseinket próbáljuk zenébe önteni, csak sokkal tudatosabban, határozottabban. Ez fontos is, mert többünknek családja lett, dolgozunk, és az idő lett a legnagyobb kincs, amivel nem könnyű gazdálkodni. Szerencsére a feleségeink szeretik amit csinálunk, és támogatnak minket.

Jakab: Igen, mert amikor ez van, akkor nagyon ez van. Akkor hetekig, hónapokig el kell nekik viselni, hogy ezzel kelünk-fekszünk.

A változás alapból fontos szempont nálatok, ha csak a különféle műfajokat is vesszük az elmúlt éveitekben. Hogyan viszonyultok a változáshoz, az elmúláshoz? Könnyen elfogadjátok az újat?

Miklós: Az elmúlt években elmentek a szüleim, viszont az élet adott is: lett egy csodálatos feleségem és kislányom. Nem könnyű feldolgozni mindezt, de a zene igazi gyógyír volt a számomra. Szó szerint kijátszottam magamból a szüleim és nagymamám elvesztését. A színpadon átalakítottam a fájdalmat zenévé.

Jakab: A magam részéről általában ki akarok mindent dobni, amit eddig csináltunk, és ismét vékony jégre lépni. Miután valami elkészült, azonnal szeretek rajta túllépni. Időnként szó szerint kisöprök mindent a fiókokból. Volt időszak, amikor annyi dolgot tartottam csak meg, ami egy sporttáskában elfért. Szamurájok vagyunk.


A 2007 - 2009-es Gödör klubbeli időszakot sűrű időszaknak hívjátok, és azt mondjátok, akkor ott mindenbe belementetek. Miben találtátok meg az akkor keresett szenvedélyt, és milyen formában volt kihatással az életetekre, az énképetekre?

Jakab: Természetesen a munkában találtuk meg mindig a szenvedélyt, de sokszor hosszú volt az út, ami visszavezetett hozzá. Ez amúgy rengeteg bizonytalansággal is megtölti az embert, s mivel önelemző típus majdnem mindenki a bandából, bátran állíthatom, hogy saját magunk legszemetebb kritikusai saját magunk vagyunk. Persze kifelé ez nem mindig így jön le. A szenvedély nálunk soha sem drogot vagy alkoholt jelentett, nem ezek a dolgok okoztak problémát. Nem szeretném azt sugallni, hogy az önsorsrontó művészember főnixmadárként feltámadt, mert ez nem lenne igaz.

Miklós: Én is kipróbáltam pár dolgot az elmúlt években, de valahogy soha nem éreztem azt, hogy ez az önpusztító életvitel közelebb vinne a művészi énemhez. Én a szorgalomban és a munkában hiszek, a többit meg úgy is hozzáadja az élet, ha ez az utad. Egyébként, hogy mi is az a Rock & Roll, azt azóta tudom mióta apa lettem.

Hogy született meg az akkori „Holy Shit” album?

Jakab: Együtt laktunk Áronnal egy barátunknál és tanárunknál, aki egy igazán kivételes, érzékeny és művelt ember. Rengeteg mindent tanultunk tőle, éjszakákon keresztül ültünk a konyhában, és történelemről, irodalomról, filozófiáról, képzőművészetről és zenéről beszélgettünk. Olyan volt mint egy szabadegyetem. Egy nagy polgári lakásban éltünk, egy öreg nagy zongora volt Áron ágya mellett. Majdnem minden este 5-10 ember megfordult nálunk, általában lányok meg néhány éjszakai kabbalafigura. Mellette folyamatos koncertezés, és ugye a Gödrös időszak az ottani nagyon inspiráló légkörrel és non stop próbateremmel. Romantikusan hangzik, és pont ilyen romantikus is volt.

Mennyire volt köze a szenvedély megélésének abban, hogy hároméves szünet álljon be a zenekar életébe? S mivel telt el ez a három év, számotokra a Jazzékiel nélkül?

Jakab: Volt köze természetesen. Nagyon sokat beletettünk, és ezért nagyon sokat kivett belőlünk. A három év a srácoknak más bandákkal teltek, illetve azzal, hogy próbáltuk életben tartani ezt. Én meg próbáltam utolérni magam.

Miklós: Mivel gyakorlatilag nem volt koncert, én tovább léptem: Napokon, Takáts Eszter, és végül a The Carbonfools. Ez utóbbival annyira beindult a szekér, hogy miattam is nehéz volt bármit szervezni. Elegem is volt a tökölésből. Ki akartam szállni. Szerencsére Áron és Fürge a lelkemre beszéltek, és én is rájöttem, hogy milyen nagy érték az amit csinálunk, és mennyire fontos a barátságunk ennyi év után is! Ezért új lendülettel vetettem bele magam a "Másokat Szeretni" munkálataiba. Nem bántam meg.

Jakab azt nyilatkozta a legutóbbi interjúban, hogy voltak nehéz időszak, és hogy az akkori depressziónak már jó barátja. Hogy kell ezt érteni? Mikor jött el az a pont, amikor az akkori életvitelnek megálljt mondtál?

Jakab: Fogalmazzunk úgy, hogy romantikus indíttatásból felszámoltam magam.

Jelenleg kerestek valamit úgy, mint az akkori szenvedélyt?

Jakab: Ugyanazt keressük, csak a sallangokat próbáljuk levetkőzni.

kép helye

Fotó: Herendi Dani / MÜPA ( )

Mennyire váltatok tudatos zenészekké?

Jakab: Szerintem az első lemez óta tudatos zenészek vagyunk, a szónak abban az értelmében, hogy pontosan tudjuk mit, és hogyan szeretnénk elérni. Inkább az változott, hogy nem engedjük szétfolyni a dolgokat, és ennek érdekében lépéseket teszünk. Legalábbis a magam részéről.

És most, hogy így visszatértetek: mit vártok el magatoktól, egymástól?

Jakab: Azt, hogy ne tespedjünk bele, hogy nyissunk, tanuljunk, fejlődjünk. Nem szabad megállni, mégis csak harminc eleji emberek vagyunk. De nem mentünk sehová amúgy, csak téli álmot aludtunk.

Zenekaron belül demokrácia van és mindenki bármikor bármit megvétózhat, vagy van egy főember, aki azért vezeti a csapatot?

Jakab: Alapvetően demokrácia van, de a vizuális és kreatív kérdésekben, illetve a tervezésben általában teljesen szabadkezet kapok. Szövegileg is. Zenében pedig Áron az, aki a dalok témáját és fő gerincét hozza. Mindenki a maga részét beleteszi, s csak olyan esetekben kell kompromisszumot kötni, ha az alapkoncepciótól nagyon eltérő. Én például a hangzásba és a szerkezetbe szoktam maximum belepofázni, illetve annyit beszélünk meg, hogy az adott téma illik-e a lemez koncepciójába, vagy jegeljük.

Dalszövegírás… Ki írta a régebbi számokat, és mi az, ami akkor a legjobban inspirált titeket? Kinek mi a kedvenc száma, ha az egész Jazzékiel történetét nézzük?

Jakab: Mindegyiket én írtam, de nem tudom őket rangsorolni. Olyat tudok mondani, amit nagyon szarnak tartok. (nevetés)

Mire törekedtek most, mit szeretnétek kifejezni a zenétekkel?

Jakab: A pillanatnyi hangulatunkat és álláspontunkat.

„Lovesong”: Ha egyszóval kéne kifejeznetek, hogy számotokra mit jelent az új dalotok, akkor milyen kifejezést használnátok?

Jakab: Lemondás.
kép helye

Fotó: Herendi Dani / MÜPA ( )
kép helye

Fotó: Herendi Dani / MÜPA ( )

Mi volt az első reakciótok arra, hogy a MÜPA felkért titeket, lépjetek fel a „Hey, June” keretein belül?

Jakab: Megilletődtünk, de nagyon jól is esett.

Kik azok a zenekarok, énekesek, dalok, akik / amik hatással voltak személy szerint rátok és a zenétekre?

Miklós: The Beatles, Aerosmith, Sting, Pat Matheny, Jackie Orszaczky, Rhcp, Andrew Lloyd Webber.

Jakab: Jim Morrison, Mick Jagger, Lovasi András, Trent Reznor, Nick Cave, Flood, PJ Harvey.

Mi a véleményetek a jelenlegi magyar zenei piacról?

Miklós: Folyamatos változásban van. "Csillagok hullnak, születnek újak." Jó látni, hogy sorra jönnek a tehetséges fiatalok, és kitapossák a maguk ösvényeit.

Jakab: Nagyon jó, hogy végre sokkal ízlésesebb zenét játszanak a fiatal zenekarok, mint amikor mi kezdtük. Jóval profibb a magyar zene hangzása, mint akár 10 éve. Ez jó. Rengeteg olyan zenekar van, ami bár nem az én zenémet csinálja, de iszonyatosan profi, és rohadtul kreatív. Nem szeretnék arról beszélni, hogy mi a rossz, hanem inkább mondom mi a jó: minimum száz különböző, haladó, rohadtul fasza banda mindenhonnan, műfajtól függetlenül, akit csípőből fel tudok sorolni. Mert már hála istennek van egy elég erős merítés.
kép helye

Fotó: Herendi Dani / MÜPA ( )

Köszönöm az interjút!
Ti pedig hallgassátok őket, és járjatok a koncertjeikre!

facebook link: https://www.facebook.com/jazzekiel/?fref=ts
Varga MajaA cikk értékelése 4,5 - 2 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2017.11.24 12:18:14, oldal 179 ms