Szeretném, ha szeretnél
kép helye

Fotó: Annie T. Hale ( )

Amire először is szükségünk van, az egy korrekt profilkép. Mert hát ugye, vannak igen szellemes emberek ezen az alkalmazáson, akikből nem sokat látni, mert vagy háttal állnak, vagy felismerhetetlen kreatívságot művelnek képeiken, amiktől nem biztos, hogy megjön az ember kedve az ismerkedésre. Véleményem szerint úgy a normális, ha van rólad egy emberi kép. Végül is ez egy „katalógus”, mi másról ítélné az ember a másikat, ha nem fotó és első benyomás alapján.
Na, megvan a regisztráció. Élesben az oldalon. Irány a nézelődés. Aki nem lenne ismeretes, ugye röviden és tömören, annyi a történet, hogy beállítod a nemet, a kort -tól; -ig. Még azt is, hány km-es környezetben szeretnéd megtalálni a társad. Aztán az okos masina megkeresi neked a jelölteket, akiket te kiválaszthatsz, lájkolhatsz. Az izgalmas az, hogy nem tudod, kivel állsz majd párba… Ha a másik fél is rád kattint – cseveghetsz a pároddal.

Nekem még mindig morbid ez az ismerkedési forma, de ki milyen célokra használja. Annak tökéletes.
Szóval a 24 óra alatt összegyűjtött statisztikámból a következő számok alakultak. Egy nap alatt, 18 emberrel álltam „párban”. Ebből egy volt szuperlájkos – akit először én szupereztem. (Akik engem szupereztek, mint kiderült nem velem egy szinten levő úriemberek)
A 18-ból Egy fiú írt rám, vele csak a Sziáig jutottunk. Várakoztam, mert nem akartam én lenni a kezdeményező fél, mégis csak én vagyok a nő. A szuperlájkos fiú rám írt, de ő pusztán azért, mert menőnek érezte, hogy kapott egy szuperlájkot. Itt én voltam udvariatlan, ugyanis nem írtam neki vissza. (bocsánat)
Teltek az órák és kezdtem megelégelni az egész alkalmazást. Nem tudom, egyszerűen rájöttem, nem az én világom ez a válogassunk, mint a cseresznye között, melyik mehet a befőttbe, melyiket kell kidobni feelin’. Az utolsó tesztem még az volt, hogy kezdeményezek én beszélgetést a maradék 16 párom közül és kiválasztottam a legszimpatikusabbat. Meglepően jó választás volt, ugyanis a srác, nagyon kedves, intelligens, jó humorú, helyes… Beszélgettünk pár órát. Kérdezgettem én is erről a Tinder dologról, hogy ide miért regisztrál az ember. Ki mit keres satöbbi. Majd miközben kérdezgettem és használtam az alkalmazást rájöttem sok magammal kapcsolatos tényre is. Például arra, hogy milyen válogatós vagyok. Ha nem stimmel a cipője, nem jó… Vagy, hogy éppen jelen helyzetemben és életszakaszomban mire vágyom. És végre ki tudtam mondani a bűvös szavakat és a tükör előtt bevallani magamnak, hogy igenis, erre, na meg erre vágyom, és nem fogom megmásítani ezt senkiért.

A beszélgetős srác azt is elmondta, hogy sokan barátság extrákkalt keresnek. Mire Veronika annyit mondott, - ő a lelki terapeutám és főtanácsosom – hogy a mostani férfiak, „fiúk”, túl sok Justin Timberlake filmet néznek. És azt hiszik, hogy az élet így működik…Nem tudom, kinek van igaza. Mind mások vagyunk, mind másra vágyunk és mind máshogyan szerezzük is meg azt. Szerintem ezzel nincs gond.
Csak tudnunk kell, hogy azt, amire vágyunk jó helyen keressük-e. Mert, nem akarlak titeket elkeseríteni, de ha komoly kapcsolatra vágytok, nem biztos, hogy a Tinder meleg ágya ennek. Kivéve, ha te vagy az a kivétel, aki erősíti a szabályt és húsz millió az egyhez, hogy ott fogod ki az aranyhalat.

A másik, amit észrevettem, saját magamon, az az a viselkedésemen. Amíg az oldalon jelen voltam. Teljesen megváltozott a figyelmem. Telefon volt a kezemben, mindenhol. Minden pózban. A metrón. Főzés közben. Takarítás alatt. Még akkor is, mikor elaludtam, felkeltem a rezgésre és a telefonvakító fényétől is képes voltam kikecmeregni, hogy elolvassam mit írt a kiszemelt. Azt hiszem, rengeteg oldalról lehetne tesztelni, kutatni és kísérletezni, ilyenkor egy embert. – De mivel az állam tiltja az emberkísérleteket… Ilyet nem szabad. – és csak érintőlegesen tapizzuk a témát.

Nem tudom, hogy visszatérek-e még oda valaha, valószínűleg nem. Tanulságos egy nap volt, arra mindenképp jó, hogy végre beazonosítottam magamban egy olyan érzelmet, amit már hetek óta nem tudtam elcsípni és diagnosztizálni.
Valamilyen szinten azt kell mondjam, köszönöm Tinder.
kép helye

Fotó: Annie T. Hale ( )
AnnieTHaleA cikk értékelése 4,8 - 4 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.01.20 19:56:45, oldal 188 ms