DIAMONDS kell Szigetesek? Megkaptátok!
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )

A Sziget egy életérzés. Belépsz a bejáraton, sétálsz az emberek között, a fák suhognak feletted és melletted, minden második helyről zene szólít fel téged arra, hogy "ugrálj, táncolj, vagy csinálj bármit, csak lássák rajtad, hogy élsz", és hirtelen azon kapod magad, hogy jelen vagy. Az az igazi jelenlét, amikor tudat alatt vagy ott és akkor, ahol éppen vagy, és semmiféle külvilági zaj meg egyéb zavaró tényező nem érhet el hozzád. Itt nincs olyan, hogy rossz zene vagy nem ismered, mert elég meghallanod az ütemet, és már ugrálsz és rohansz és bekebelezz. Mennyi új együttest ismertem meg, vagy éppen szerettem meg a Sziget által, hogy azt elmondani sem lehet!

A Sziget a béke. Akkor is, ha kilencvenezren vannak, mert a legnagyobb tömegben is előbb pacsizol le a másik féllel, minthogy háborogj azért, mert nem tudsz lépni se. Tapasztalat, és ez augusztus 15-én sem volt másképp. Emberek fognak körül, s mégsem érzed azt, hogy majd belefulladsz. Megtartanak úgy, hogy igazából csak egymás mellett léteztek.

A Sziget egy egység, a 30Y pedig egy földöntúli, hirtelen jövő utazás. Mindig a legváratlanabb pillanatban kap el. Most sem tudtam, hogy mikor fognak fellépni, nem követtem árgus-szemekkel, hogy mikor és hol lesznek majd, egyszer csak meghallottam Beck Zoli hangját, és azt éreztem ott mélyen legbelül, hogy közelre kell menni, hogy halljam, hogy lássam a színpadot, hogy énekeljem a szövegeket. Mert "látni a szíveddel, a szemeddel lesni, ha becsukod vágyak, ha kinyitod semmi." Vannak zenekarok, akiknél a koncert alatt minden emléked, amik hozzájuk köthető, melléd telepszik és somolyogva végigtáncolják veled azt a másfél órát. Amikor Fezenen interjút készítettem Beck Zolival, azt mondta, hogyha már egy szép hajnali emlék van, ami valamelyik dalukhoz köthető, akkor már megérte. S azt mondtam erre, hogy "és tényleg", mert tényleg van, és akkor mosolyogva a szemembe nézett és azt mondta, hogy "de jó", és arra a fél-másodpercre kicsit kiléptünk az interjú keretein kívülre. Az ilyen másodpercekért élek. Amikor csakúgy kijönnek a számon maguktól a szavak, amikor megtörténik a cinkosság a másik emberrel, amikor csak te vagy a levegőben, s mégis az egész világ a hátad mögött dudorászik.

Nem vártuk meg a 30Y végét, átléptünk SIA-ra, hogy sziázzunk egy sort, mert hellozni (Adele. #haha) még nem volt lehetőségünk. Őszintén megvallva nem vártam semmit, és mindent megkaptam. Ahogy Rihanna után, itt is írják az eseménynél, hogy playback volt, hogy rossz volt a hang, és amúgy is, mi az, hogy másfél óra helyett egy órát koncertezett csak. Mondjuk az utóbbit én sem értettem, vagyis értettem, csak hihetetlen volt, hogy mindenki elindult, vissza se tapsolták, a színpad pedig nem nézett ki úgy, mintha visszaakart volna jönni az énekesnő még két számot lenyomni. De a show, amit nyújtott, a táncosok, a kislány, aki a klipjében is szerepel, egyszerűen olyan magic-et adtak, hogy úgy érezted magad, mintha be lennél füvezve, teljes extázisban énekelted még azokat a számokat is, amiket valójában nem is ismertél. Itt kezdődik a jóság? A hangját pedig nem lehet kérdőre vonni. S pontosan tudja, mire van szüksége a közönségének: hogyan kell felépíteni egy setlistet úgy, hogy egymásra épüljenek és ne szerteszéjjel ágazó, rügyező ágak legyenek, amik közepén legszívesebben eret vágnál a hat egymás után lévő lassú számoknál, hanem meglegyen a koncert hullámvasútjának kellemes íve. Mert a hullámvasútnak van kellemes íve, ha jól tálalják fel. Amikor felhevít, s megállás nélkül ugrálnál és üvöltenél, akkor hihetetlen feszültté tesz egy lassú szám, mert nem ugrálhatsz, de nem elégít ki a tingli-tanglis oda-visszalötyögés, és akkor csak behunyod a szemed és létezel. A közepétől pedig újra beindul a felhevítés SIA által. A kortárs táncosok által. Művészet = amihez értelem és hang is párosul, tudjátok miért? Mert meg sem közelíti azokat a koncerteket, amik életem koncertjei voltak és lesznek, de közel került és gyémántba rakott, hogy sose feledjem.

A Paddy and the Rats maga volt a texasi hangulatfokozás. Komolyan mondom, hogy egy texasi farmon éreztem magam, erezd-el-a-hajad, cowboy-kalap, sör a kezekbe, padon és asztalon táncolás, homok a lábak alatt, blues kocsma és egy szelet Amerika.

Aztán Odett? Muszáj volt. Efotton rohantam így a koncertjére hajat és feneket rázni elvetemülten, amikor meghallottam, hogy éppen ő énekel. "Van az a pillanat" című száma bármennyire is jó szám, félóra után már nem lesz az. De tényleg. Valahogy az van, hogy az ő koncertjein sosincs megállás. Vonzza az őrületet. A vad torzító ordítást. A szétszedést.

Milyen volt összegzésében az augusztus 15-e? Extázisból extázisba lebegés. És semmi nem kellett hozzá, csak egy hely. Miért nem tarthat a Sziget egy évig? #tudom
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )
Varga Maja12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.10.21 15:08:42, oldal 269 ms