A sajtóreferens ingatlanosnak áll
Vannak életutak, amik olyan különösen kerülnek az ember életébe. A hitem egy moziban kezdődött, és azóta folyamatos harcokkal, de mindvégig mellettem maradt és marad. Dolgokat, helyzeteket, fogalmakat, embereket, lehetőségeket hozz be az életünkbe, nekünk pedig csak végig kell rajta mennünk. Engedni, hogy amit kapunk, azt meg is tudjuk kapni, át is tudjuk élni. Ilyen lett az ingatlanközvetítés is.

Mindig, amikor elhagynám, olybá' tűnik, hogy épp akkor triplán szervezi úgy Isten, hogy meglássam, működik ez, csak hinni kell benne. És csinálni. De nem így van ez mindennel? Gyengének és menekülőútvonalnak nevezik néha a hitet, s általában összekeverik a vallással. Pedig attól, hogy hiszel, még nem kell vallásosnak lenned sőt. Nem kell leredukálnod magadat egy darab vallásra, minek is tennéd? Még csak Istenben sem kell hinned, elég ha tudod, hogy van valahol a levegőben egy nálad erősebb erő, ami mindig feletted fog állni, aki fogja a kezed, hogy el ne szállj. Hajlamosak vagyunk mi emberek azt hinni, hogy utánozhatatlanok vagyunk és egyediek, akik maguk irányítják a sorsukat. Baromság. Hányszor volt olyan, hogy "csakúgy" megtörténtek olyan dolgok, amikre sosem gondoltál volna? "Véletlen", mi?

Kitartónak lenni és küzdeni: első számú szabály. S folyamatosan döbbenek rá arra is, hogy tudok én beszélni egyhuzamban bármiről. Arról nem is beszélve, hogy kicsit még a pszichológiai énemet is kiélhetem ebben a szakmában. Megtanít határozottnak és magabiztosnak lenni, s azaz érdekes, hogy teljesen máshogyan teszi, mint amit a média, a sajtózás elvár tőled. Ebben a kettősségben találom meg végül magam. Összerak és épít. A sajtózás az életem, a vérem, az első számú szerelmem; mindent imádok, ami vele jár. Az ingatlanosdiban pedig az embereket és a lakásokat imádom: a gyönyörű régimódi épületeket, a jól kialakított design-t, a szépséget, az egyszerűséget, a városban történő sétálást, hogy zene sem kell a fülbe, elég ha az épületekben, a graffitikben gyönyörködöm, és azt, hogy kiélhetem a mérlegségemet. Tipikus mérleg vagyok: körülvesznek az ismeretlenek, és már vigyorgok. Feltöltenek. Akármennyire lent is vagyok éppen, belépek egy lakásba és megszűnök létezni: lélekből mosolygok, lélekből beszélgetek, lélekből élek azokban a percekben. Csak a másik ember van, és nyugodtság. Azokban a percekben semmi más nem érdekel, míg a sajtózás maga az őrjöngés, százhúsz fokon lévő aktivitás és soha szűnni nem akaró pörgés, addig az ingatlan lecsendesít, s követeli, hogy belülről figyelve éljek. Hogy másokra figyelve éljek.

Itt tanultam meg, hogy az a bizonyos klisé, hogy "megannyi ház, annyi történet", mennyire igaz. A falak beszélnek. A lépcsőház beszél. A lakók némán intenek. Az omladozó épületek szivárványokat mesélnek. Az emberek szemei elmondják az életüket, a jelenüket, a múltjukat, a jövőjüket. S te vagy a köztes híd, ami mindent képes összetartani. Valakinek érzed magad ott és akkor.

Mind a kettő életérzés, nem csak munka. Néha szétfeszítenek, néha kiszakítanak magamból, hogy kívülről nézzem meg mi a helyes, mi a helytelen, mik vannak a komfortzónámon belül és mi van rajta kívül, hogy mi a félelem, hogy hol tartok éppen és ki is vagyok én, s kik is a többiek. Bátorságra is nevel. A változásra és a változhatatlanra is. No meg arra, hogy százmillióan vagyunk, és nem csak én vagyok a Földön. Bizalomra is nevel. Rátermettségre is. De leginkább itt tanulom meg, az ingatlanosdiban, hogy miért is jó a türelem, hogy miért is tökéletes a nyugalom. Visszatalálok oda, hogy az apró dolgok a legfontosabbak. Dupla-dózisú emberismeretre úgy, hogy már egy mondat után tudjad, mi a helyzet a másik féllel.

Van egy lakás, ami 18 nm-es, galériás, amerikai konyhás, a Kis Diófa utcában van, ahol olyan lenni, mintha egy másik világba kerültél volna, az utcákon csak külföldieket hallasz, minden második beülő helyiség egy-egy bár vagy étterem, az élet pezseg és zajong, és pénteken (08.19), a Duna Houses kolléga azt mondta nevetve, hogy amióta engem ismer, állandóan a kis diófai lakásba jár. (két napja). Megláttam a rendszerünkben, és valamiért beleszerettem. S amikor felhívnak és azt mondják a telefonba, hogy a kis diófa utcai ingatlanról érdeklődnének, már nagy vigyorgásba áll a szám és megtelik örömmel a lelkem. Ez a lakás az, ami most tanít meg arra, hogyha valamiben tényleg hiszel, az előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét, és mások is meglátják, hogy mennyire jó. Nem kell úton-útfélen hirdetned, elég ha önmagadban ott van.

Zárásként jöhet pár kép?
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )
kép helye

Fotó: ( )
Varga Maja12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.10.22 08:17:00, oldal 246 ms