Hrabovszki Diána - Talppal előre, arccal hátra
Attól nem halunk meg, attól mi még leszünk.
Most a villamoson egy szerelmespár lábat kulcsol
egymással szemben.
Irigy vagyok. Napszemüvegben
sandítok feléjük lopva.
Ráharapnék az elszórt boldogság-darabokra.
Éhes vagyok. Most ez jutott - gondolom -,
és holnapra a gyomor
összeszűkül, és komor
emléked leszek - ha leszek egyáltalán.
Én pedig jóllakhatom a gondolatoddal.
Ott leszek egy verseskötet sohasem-olvasott oldalán.

De attól nem halunk meg, attól mi még leszünk.
Ott leszünk minden rekeszbe vett lélegzetben,
egymáséban, persze.
Egymásban lélegzünk tovább a másikba temetve,
mint, mikor kezem a tiédet kereste.
Hát kihúzom magam, és lépek.
Egyet, kettőt...talp a talp után lohol.
Nyugodt vagyok már, nincs bennem harag, vagy méreg.
Arcod újra ás újra faragott szobor
fejemben.

Most csendes minden.
Hangod sem több, mint halk háttérzene,
s míg figyelmet színlel a tekintet,
már ringatózom bele.
Dúdolgatlak majd, s ami megmarad,
hogy Te boldog vagy így,
és hogy ettől nem halunk meg, ettől mi még leszünk.
Nézd el nekem, hogy bántottalak.
Attól lehetek a nyár illata,
hogy az alma, amit letéptél,
legfeljebb pálinkába jó.
Attól nem halok meg, hogy nem vagyok
egészen erre az életre való.
Hrabovszki Diána12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2017.11.21 03:31:00, oldal 178 ms