Fényt és sötétséget kapni, Kapni mindent.'

Kicsit olyan az egész, mint egy álom, amiből nem akarok felébredni. A pusztában sétálsz, körülötted homok, sehol egy árnyékos rész, feletted a kék ég, a hét ágra sütő napot nézed, és x óra múlva azt hiszed rá, hogy víz. Az egész életünket behallucináljuk, rongyosra hallgatva az emberek foszlányait körülöttünk, és azt hisszük mindenkié, azt hisszük a miénk, pedig igazából csak kölcsönkaptuk, hogy megtanuljunk értékelni. Hogy megtanuljuk élvezni a pusztában rohanást, a vad ordítást, a hirtelen az útra szaladó lovak vágtázását, a kritikákat, vagy egyszerűen csak azt, hogy mennyire jó, mikor az adott percben tényleg ott vagyunk. Mindenestül ott lenni a jelenben, hogy ne érdekeljen ott és akkor semmiféle kérdés, semmiféle válasz, semmiféle zajongás, semmiféle felkiáltójel, csak az, ami ott és akkor történik. Mert minden a jelenből születik, még az is, ami elmúlt már, és az is, ami csak most alakul.

Ilyen érzés számomra Passenger-t (is) hallgatni. Szeptember 22-én, vagyis huszonharmadika hajnalán jelent meg a legújabb albuma, ami a "Young As The Morning, Old As The Sea" címet viseli. Rendes felvételen, és akusztikusan is felvette őket az énekes, s ha lehet ezt mondani, akkor a személyesből még személyesebb lett, még közvetlenebb és igaz és tiszta. Az egyik legcsodálatosabb lelkű ember a világon, és amikor a Szigeten ott voltam több tucat magammal együtt a koncertjén, csak azt éreztem, hogy mennyire a helyén van ez az ember. Hogy nem egy álarcot kapunk a dalai és a videói által, hanem a teljes, levetkőzött valóságot. Hogy mennyire magában van, s bár a dalok hallgatása közben néha kényelmetlenül érzed magad attól, hogy mennyire a képedbe rakja az őszinteségét, az egész lényét, azt, hogy amennyire törekszik és csinálja, hogy önmagával jóba legyen, egy kicsit talán van, hogy nem tud mit kezdeni már az emberek közelségével. És ez annyira ismerős, nem? Ki ne érezte volna már azt, hogy amikor nagyon mélyre megyünk önmagunkban, akkor egy idő után zavartan állunk az emberek között, mert nem tudjuk, mit kezdjünk velük? Aztán visszakapjuk az önbizalmunkat a tömegben, de felszínesek maradunk önmagunkkal szemben. Mintha a kettő együtt nem lenne lehetséges. Mintha mindig választanunk kellene, hogy most éppen melyik oldalon is állunk a mérleg két oldala közül. Mintha a spiritualitás nem lehetne egyenlő a reális valósággal.

Az egész lénye, az egész mostani albuma ezt az egyensúlyozást sugározza felénk. A "Fools Gold" című dalának a videoklipjében (is) úgy mutatja be a világot, hogy miközben nézzük, úgy egész egyszerűen tudjuk, minden részlet fontos, ami körbevesz minket. Lassú képek, lassú mozdulatok, nagy és részletes közelítések mindenre, ami csak létezik és mindig elsétálunk mellette, de túl fáradtak vagyunk, vagy túlságosan rohanunk valahová ahhoz, hogy értékeljük ezeket az apróságokat, ami mellett éljük a hétköznapi életünket. Pedig csak meg kéne állnunk pár másodpercre, hogy kiélvezzük az épületek nagyságát, régmúltját, történetét, amit a falak, az ablakok, vagy az utca mesélne el éppen nekünk. Pedig csak meg kéne állnunk pár másodpercre, hogy a villamosmegállóban lévő embereket szemügyre vegyük, hogy rájuk mosolyogjunk, hogy megnézzük, mennyire szabályosan közlekednek a tömegközlekedési járatok, hogy mennyire lelkesen és csodálattal nézi a kisgyermek az új metrót és az alagutat, hogy mennyire varázslatos neki, hogy magától működik és nem vezeti senki. Pedig csak meg kéne állnunk pár másodpercre, hogy egy kövön ülve vagy egy hídon állva nézzük, hogy kavarog a Duna, hogy milyen boldogok a hajón levők. Pedig csak meg kéne állnunk pár másodpercre, hogy a Deák tér vagy a Bazilika forgatagában elkapjon minket az őrület, és a valahová tartozás az ismeretlenek között.

Madarakról énekel egy madárral. Avagy így kell stílszerűen és szépen duettet készíteni, hiszen ezen az albumon van egy duett, méghozzá a "Beautiful Birds" című, amit Birdy-vel énekel. A madaras motívum a dalfőképén is megtalálható, mégsem érzed azt, hogy mennyire szájbarágós sőt, egyszerűen a kevesebb néha több, és Passenger ezt a mondást remekül tudja használni.

A két énekes hangja hasonló, pont ezért illenek egymáshoz. Olyan, mintha egy ember énekelne, nem is ketten. Egybeolvadnak, és megkapod a beborult eget, ahogy áthaladnak rajta az elrepülő madarak, és mégis megtelik a belsőd színekkel. Hisz az emlékezés nem szomorú gyász, hanem a boldogság egyik lenyomata: azt jelenti, élünk.

szabad fordítás következik:
× Gyönyörű madarak

Emlékszel, amikor két gyönyörű madár voltunk, mi lettünk a fény az égen, mikor repültünk,
Narancs és piros voltál, mint a lemenő nap, és én zöld, mint egy alma szeme.

Azt mondtad, szereted a dalokat, ahogyan éneklem őket, de semmi nem olyan, mint amit valaha hallottál,
És mondtam, teljes szívemmel szeretlek téged, amikor két gyönyörű madár voltunk.

Emlékezz, amikor két gyönyörű madár voltunk, tudtuk mikor jön a reggel,
Ezüst és kék voltál, mint az újhold, én arany, mint a nyári nap.

De egy nap, te másfajta dalt kértél,
egyet, amit nem tudtam énekelni,
Megvolt a dallam, csak a szavak voltak rosszak,
Ezek voltak a tavasz utolsó napjai.

Ahhoz, hogy építeni lehessen egy fészket, kipontoztuk a tollakat a mellkasunkból,
mint egy könyv kitépett minden oldala,
Nem voltunk tisztábban azzal, hogy ezek a tollak nőni fognak,
egy gyönyörű ketrecben.

"Azt mondják, az otthon ott van, ahol a szív
de a szívem vad és szabad,
Így hajléktalan vagy
csak szívtelen vagyok?
Mikor kezdtem el?
Mikor kezdett el engem?"

("Home" részlet)

Remekül van felépítve az album: A mindenen elindulva, az otthonig jutunk el a végére. Önismeret-utazás és összetartozás magasfokont láthatunk a dalokon keresztül. Önmagunk keresésétől a múlton keresztül a szerelemig, hogy egy hosszú útról letérve, hazataláljunk. A legszűkebb és a legtágabb értelemben értve.

- Mi van akkor, ha minden elveszett? Nincs olyan, hogy minden elveszik. Mi van akkor, ha elfogsz menni, és ha én is elmegyek? Csak nem szabad félni, és örökre veled maradok. Mi van akkor, ha soha nem mondunk sohát? Csak emlékezz a legszebb napjaidra, ha azt hiszed, nem éltél még igazán. -

Mindenfajta túlgondolás, agyon kérdezés helyett csak meg kell élnünk, ami bennünk van, ami a másikban van. Mi értelme annak, hogy folyton megy a zakatolás? Hogy folyton azt lesed, most éppen kinek kéne lenned, és lesz-e elég időd átvenni a másik álarcot, miközben egy másik helyre mész másokhoz? Nem lenne egyszerűbb kimondani, hogy "ez vagyok én"? Az ember alapvető tartozéka, hogy a bonyolultat válassza akkor is, amikor belül érzi, hogy a könnyebb mennyivel közelebb van hozzá. Az ember vele született tartozéka, hogy azt hiszi, ami túl közel van, az veszélyes és nem létező. Nem merjük elhinni, hogy nem kell mindenért verejtékezni, mert van, ami simán az életünk része lesz, és lehet, hogy ezért csak annyit kell tennünk, hogy ránevetünk a másikra.

"Soha nem égeted fel magad,
Ha nem kezdesz el tüzet rakni.


Passenger megtanít hibázni, mármint inkább arra tanít meg, hogy beismerjük és elfogadjuk kik vagyunk ott mélyen legbelül, és hogy nem szégyen az, ha szükségünk van valakire. Mindenki ezt teszi, mégis miért harcolunk folyamatosan ez ellen? Miért akarunk függetlennek tűnni, amikor valamilyen szinten épp ezért golyózunk be? Akkor tesszük a legnagyobb őrültségeket tudat alatt cselekedve, amikor belül féltjük a szabadságunkat. Akkor veszünk el igazán, amikor belépnek mások az életünkbe, és tudjuk, hogy nem mennek el már többé. Miért ijedünk meg ettől? S pontosan itt kezdődik mindennek az alapja, az egész album alapja, hogy amíg önmagaddal nem vagy rendben, addig senkivel sem leszel. A természettel sem, hogy ne csak az emberi kapcsolatokra gondoljunk.

Örökös harc? Igen. De aztán hazajutunk. Ahogy az utolsó számon keresztül Passenger is.

időpont: 2016.09.29
Helyszín: Akvárium klub

Ellátogat hozzánk, hogy érezzük.
Varga MajaA cikk értékelése 5,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2018.08.21 21:19:44, oldal 250 ms