Itt van az ősz, de minek?

Bevallom, én is ellkezdtem írni egy cikket arról, hogy mit szeretek az őszben, aztán rájöttem, hogy baromság.
Ki nem állhatom az őszt.
Meg amúgy is, ezer bejegyzés születik arról, hogy tea, mamusz, sorozatok, gyertyák, szóval kit érdekel?
Én inkább azt írom meg, hogy mi az, amit utálok az őszben.

1. Hideg van

De rohadtul, felháborítóan, istenetlenül hideg van. Tök mindegy hány bolyhos meleg pulcsit húzol magadra, akkor is megfagysz.
Most komolyan, tegnap ki akart kimenni az utcára?
Senki. Mégis muszáj volt egyeseknek, köztük nekem is, akkor is, ha rohadtul lefújta a hajamat a szél.
Kiborít, hogy este 18-kor már vaksötét van és a kezem hozzáfagy a kulcsomhoz, amíg a remegéstől akadályoztatva beletalálok a zárba.
Hogy a jól megérdemelt kádfürdőm első 5 perce egy szenvedés, mert az átfagyott tappancsom a forró vízzel érintkezve, nem jó kombináció, ugyanis éget és fáj.
Aztán meg persze, mire jól éreznéd magad, 5 perc alatt kihűl a víz.
kép helye

Fotó: ( basegirl.com)

2. Illatgyertyák

Igen, mindenki szereti ilyenkor, én is. Veszek egyet minumum egy ezresért, meggyújtom és semmi. Annyit ér, mint egy nyomorult teamécses, csak hatszor annyiért.
Szagolgathatod, ha elmész mellette, akkor van illata, meggyújtva meg egy nagy semmi.
Bosszantó.
kép helye

Fotó: ( dekorella)

3. Forró italok horror áron

Eljött a forralt bor, forró csoki, forró tea ideje.
Aminek télen felmegy az ára. Logikus, nyáron francnak van kedve forralt borozni, jó a fröccs.
Viszont télen a francnak van kedve sörözni, mikor hozzáfagyok a korsóhoz és semmi másra nem vágyok csak valamire, ami meleg és melegít.
Ülj be egy helyre, ahol nem pofátlan összeget kérnek el némi meleg vízért és egy filterért, vagy három deci borért, mert beledobtak négy szem szegfűszeget az olcsó vacakba és felmelegítették.
Ha tudsz ilyet szólj nekem is.
kép helye

Fotó: ( pinterest)

4. Sár és eső

Minden tiszta sár.
Nem, az őszi szép színes levelek csak egy ideig vannak jelen, aztán mindent ellep a sár.
Ami ellen szélmalomharcot vívsz, törölgeted a cipődről naponta kétszer, de ugyanolyan, mintha semmit nem tettél volna és lusta lennél megtakarítani a koszos lábbelid.
Behordod a lakásba, mert nincs az a lábtörlő, amin le tudod vakarni mind.
Takaríthatsz. Mindig. Mindig!!!
Ha éppen büszke vagy, hogy vittél magaddal esernyőt a totálisan kiszámíthatatlan időjárási körülmények közt, pont akkor, amikor kell, akkor biztos lehetsz abban, hogy egy busz vagy autó belehajt egy pocsolyába, ami ellen az esernyőd semmit nem ér.
Ha nem vittél tuti szakadni fog az eső, tíz percre rá, hogy elhagytad a lakásod és úgy fogsz mindig kinézni, mint egy ázott veréb.
kép helye

Fotó: ( pixabay)

5. Nem alhatok téli álmot

Még ilyenkor is el kell kelni hajnalban és ki kell menni az utcára, ahol az emberek ilyenkor még türelmetlenebbek és ezáltal bunkóbbak is.
Befagy a segged, mert nincs a buszon fűtés, de mindenki az arcodba köhög, tüsszög és fújja az orrát, amitől te is tuti beteg leszel. Ami fél éven át tart.
De menni kell.
Medve akarok lenni és téli álmot szeretnék aludni.
Majd tavasszal előjövök, addig ne keressetek.

6. Idióta sorozatok új évadai

Vannak sorozatok, amiktől falra mászok, nem is nézem őket, nem is fogom. És eddig nem is lenne semmi baj.
De ha bekerülsz egy társaságba, ahol mindenki rajongó, nézhetsz magad elé bután, mikor szóba kerül, mert biztos lehetsz benne, hogy az ismerőseid, az összes részt részletesen kielemzik, mint a jó diákok a házi feladatot és hüledeznek, hogy te még, hogy-hogy nem láttad, mert annyira marha jó.
Meg kell ígérned, hogy megnézed.
Megígérek én mindent csak haladjunk és ne kelljen hülyének érezni magam azért, mert szívesebben olvasok.
kép helye

Fotó: ( origo)

7. Indokoltalan

Számomra értelmezhetetlen a szeptemberben felbukkanó karácsonyi dekorációk tömkelege. Nem és nem.
Karácsony december végén van.
Tény, hogy nem vagyok az ünnep nagy rajongója, de igazán túlzásnak érzem a szeptemberben már kapható csokimikulások és karácsonyfadíszek megjelenését az üzletek polcain, amivel beindul a gépezet.
Nem lehetnek a cégek ennyire kapzsik.
Mi lesz a következő?
Szilveszterkor nem pezsgőt, lencsét és virslit, hanem tojásfestéket árulnak majd, bárányos csokival?
Sz. EszterA cikk értékelése 1,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2017.11.24 12:18:18, oldal 183 ms