Hála neked nátha
kép helye

Fotó: ( cotcot.hu)


Mindenki utál beteg lenni. Én is. Frász akarja kiköpni a tüdejét ugyebár.
Évente mégis becsúszik legalább egy-két megfázás.
A téli szezonos fulldoklásból most kezdek kilábalni, ám rájöttem, hogy van némi értelme is a betegségnek.
Sőt, hálás vagyok a mostani nátháért.
Hülyén hangzik, de kellett. Szükségem volt rá.

A megfázás ugyanis megállít.
Hagyja, hogy kipihend magad az első napon. Igen vacak, hogy mozdulni se tudsz, hogy arra nincs erőd, hogy az ágyból kimássz, de pont ez is a lényege.
Nincs kecmec, nincs olyan, hogy na ezt még megcsinálom, nincs csak elmosogatok, nincs csak rendet rakok a szekrénybe, nincs semmi kifogás és teendő, mert nincs rá erőd.
Szabadnapon hányszor pihensz igazán? Hányszor alszol ameddig akarsz? Hányszor van az, hogy nem a "lemaradásaid" akarod behozni?
Fogalmam sincs mikor aludtam utoljára egyben 6 óránál többet.
Azaz most már igen.
Másfél napra ugyanis kidőltem.
Az ember alszik, fürdik, iszik, orrot fúj, beveszi a pirulákat, alszik, fürdik...
Aztán magához tér.

Maradt egy fél napom, de mégsem álltam be a csatasorba, inkább bambultam ki a fejemből, a takaró alól, a gondolataim pedig mintha maguktól rendeződtek volna.
Kicsit megértettem a mondást, hogy minden miértnek megvan a mertje.

Ki kellett dőlnöm, hogy aludni tudjak, amire szükségem van és a szervezetem időben szólt, hogy ácsi, nem hajthatom tovább magam.
Lekapcsolt a rendszerről, én meg összeestem, mint egy rongybaba.
Hálás vagyok érte.
Hálás vagyok a betegségnek és a testemnek, amiért megállítottak.

Az utóbbi idők feszültsége, hirtelen elpárolgott a tagjaimból, mindenfajta hisztit elvágtak.
Ami lelkileg fájt, azt most köhögtem ki végleg. Lehet, hogy az orrom is vérzett tőle, de megszabadultam attól, ami káros volt, amitől nem kaptam levegőt.
Az a fél nap bambulás ráébresztett arra, hogy minden utolsó szalmaszálat el kell vágnom, mert beteg vagyok bizonyos emberektől és igen, ezt szó szerint is lehet érteni.
Vannak, akiknek igenis jogos, ha azt mondjuk, hogy menj a francba és hiába vannak nagyon mélyen, ki kell iktatnunk őket. Ártanak.
Persze fáj miközben köhögsz, beszakad a hátad, ég a tüdőd, szenvedsz és csak azért könyörögsz, hogy legyen már vége, de végig kell csinálni.
Ezen gondolkodni, alaposan átrágni minden momentumot, de tényleg mindent, ami köztünk történt, csak most volt időm.
Amikor lekapcsoltam a sorzatot, amit fél napig bámultam, de egy percét se fogtam fel kb., hogy ismét aludni térjek, tudtam, hogy nem változtatnék semmin.
Automatikusan jutottam erre, mindenfajta tudatosság nélkül.
Egyszerűen a beteg agyam előhúzta őket, mint egy nyuszit a kalapból, aztán becsomagolta, dobozba tette és feladta postán a senki földjére, ahonnan sose kerülnek vissza.
Tudom miért történt így, el tudok számolni magammal és hiába nem lesz másnap szép látvány, a kipirosodott orrom, meg a megviselt bőröm, tükörbe tudok majd nézni.
Nincs harag, nincs már semmi. Maximum pár taknyos zsepi egy kukában.
Nem tud senki felidegesíteni. Nyudalom van és csend.
Alszom, mint egy gyerek.

Jön a csalóka haramdik nap, amikor már jobban érzem magam, amikor felülök, teszek-veszek, kávézok. Van erőm mosolyogni amíg a fürdőbe nem érek és rá nem jövök abba a bizonyos tükröbe nézve, hogy tatarozni kell.
A félig beteg test megint magától dolgozik, a gondolatok maguktól jönnek, a múlt lezárva, kifújva, kipihenve, jöhet a jövő.
Jönnek a tervek, a látni akarom, el akarom érni, meg akarom ragadni és hozza magával mindez a hogyant is. Jön az erő, legalábbis éledezik, pislákol, most már van némi tudat, de minden gördülékeny.
Tudom mit akarok, csak koncentrálnom kell.
Beszív, kifúj, kicsit még köhög, de rendben van.

A negyedik nap érzem még a súlyát, még mindig kicsit nehezen megy a légzés a tüdőm még szokja, hogy kitisztult, de már nekiállok embert faragni magamból.
Kell a hajmosás, az arcmaszk, hogy a fakóság eltűnjön, egy kis smink.
Újra dolgozom. Magamon is.
Újult erővel, tisztábban, mint a nátha előtt, nyugodtan beszívva és kifújva a tiszta levegőt.

Pár nap, amikor nem én döntök. Pár nap, amikor a betegség átveszi tőlem az irányítást és mégis, hiába negatívan gondolunk rá, pozitív irányba visz.
Hagyja, hogy pihenjek, hagyja, hogy fájjon, hagyja, hogy gondolkodjak, hagyja, hogy tervezzek és nincs semmi, ami ebbe az önelemzésben megzavarna.
Nem élveztem, de szükségem volt rá, bármilyen fura is ezt kijelenteni.

Hála neked nátha.
Sz. Eszter12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2017.12.15 20:28:21, oldal 314 ms