ADIEU - Szó szerint, keresztülutazni egy életen

Pintér Áron személyesíti meg „Oszkárt”, Lakatos Leonetta pedig „Violát.” Úgy akrobatikáznak a szerelemmel, a páros-léttel, a fényekkel, a zenékkel, hogy az ember csak azt veszi észre, hogy ül a székében, és beszippantja az, amit nyújtanak. Nem is az amit, hanem ahogyan. Hogy csak és kizárólag ketten léteznek minden ellen, és nem számít semmi sem. Még a kint folyó háború sem akadály annak, hogy gyönyörűen megéljék bent a jó meleg lakásban azt a kapcsolatot, ami kettőjük között alakult ki, és amit meseszépen építenek fel előttünk úgy is, hogy éppen a csilláron lógva tartják meg magukat és egymást, különböző mutatványokkal fűszerezve a produkciót. Ebben az előadásban a két bohóc nem a megszokott nevettető bohóc-sipkát vette magára, de a Recirqueltól már megszokhattuk, hogy nem hagyományos személy-ábrázolásokat akar elénk rakni. Írták is, hogy „a bohóc a középkor óta nemcsak a szórakoztatás, hanem a művészettörténet meghatározó karaktere is, az önmagát kereső, tépelődő művész önarcképe. Bár manapság elsősorban cirkuszi szereplőként tekintenek rá, a bohóc figurájának eredete valójában nem a cirkuszhoz, hanem a reneszánsz színházművészetéhez, a commedia dell’artéhoz köthető.” Itt nem a tépelődő művészt hozzák, hanem a drámai vonalon megbúvó életet. Hogy milyen az, mikor a szerelem tényleg a sírig tart és utána is. És igazából nemcsak a szerelem, hanem a szeretet bármilyen formája; egy összekötő híd, amit senki sem félt leengedni. Amit mindenki beengedett, amikor be kellett engednie, és még akkor sem engedte el az egyik fél a kötelet, mikor a másik már nem tartózkodott az élők sorában. Kicsit Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni esetére hasonlít, ugye? A nők néha hihetetlen mértékben tudnak szeretni. Aztán a férfi vagy rákapcsolódik és elengedi magát, hagyva, hogy az egész megtörténjen, vagy nem. De itt hagyta. Mi pedig ott a MÜPA Fesztivál Színháztermének nézőközönségeként, szintén hagytuk, hogy megtörténjen előttünk az, ami érzésként ismerős, viszont ekkora élő-intenzitással mégis ismeretlen. Mindenki másképpen, és másmilyen erővel szeret. Mindenki másképpen éli meg a kapcsolat fontosságait, apró tetteit, halkan elsuttogó szavait, a közös összhangot. Labdákkal zsonglőrködtek, mint valami szimbólumként, hogy bárhol is fekszenek vagy ülnek, hogy bármennyi labdával is zsonglőrködhetnek, nem fogják elrontani, mert elég erős ahhoz a szövetség, hogy megtartsák egymást. Szimbólum nélkül pedig, be kell valljam, mindig izgulok azon, ha a Recirquel tagjai tárgyakkal és effélékkel zsonglőrködnek, mert félek, el ne rontsák véletlen, és szerteszéjjel guruljon az adott eszköz; közben pedig valahogy várom is, hogy szerteszéjjel guruljon, mert tudom, hogy ez attól még semmit sem venne el a produkció értékéből sőt. Keserédes izgalom.

Az „Adieu!, az ötvenes évekbe visz minket vissza, egy házaspár lakása a díszlet mindvégig. A férfi, Oszkár meghal a háborúban, magára maradt párja pedig nehezen dolgozza ezt fel, így bánatában megidézi férje szellemét, aki ezzel együtt egy csapásra visszakíséri őt a múltba, a közös emlékeikbe.

Már a Fesztivál színháztermébe úgy mentél be, mintha egy festménybe érkeztél volna, mintha egy kiállított mű tv-s felvétel lenne előtted vagy egy mozdulatlan, de élesen homályos kép, pedig az csak a díszlet volt teljes pompájában. S ebbe érkezett meg először a női oldal, Leonetta, aki kapcsolgatta a zenéket, te pedig néha el-elmosolyogtál a dalszövegeken. Is. Majd a szekrényből előbújt a szellemként megidézett férj. A szekrény fontossága az előadásban, mint valami időkapszula. A bulikon minden a konyhában történik, itt minden a szekrényben indul el.
kép helye

Fotó: hir.ma ( )

Egészen pontosan, nem tudom, mit érzek az előadással kapcsolatban, vagy hogy éppen mit éreztem közbe. Talán most már hálát, akkor pedig a könnyeim között ironikus nevetést, hogy „nesze neked, megint megkapod!” Összeragasztott, összekapcsolt kapcsolatot, miközben a tied láthatóan és láthatatlanul szakadnak szét. És valójában mégsem. Egy szerelem nem szakíthatja szét a barátságot, de egy barátság a barátságot? S a másik oldalon pedig egy barátság véget érhet, ha el sem kezdődött igazán hivatalos barátság-mintaként? Az előadás szerint a válasz az, hogy nem. De szerelmet, majd házasságot adtak elő, nem pedig barátságot, hol voltak a többiek? Tudom, az egy másik darab, de mégis hol voltak a többiek az életükben? Hol helyezkedtek el? Ott kellett lenniük, pusztán nem kaptak nagy szerepet. Radnóti és Gyarmati Fanni életében is tudjuk, hogy ott voltak a barátok, ismerősök, idegenek és ismerősök, állandó tolongásban a lakásukban, mégis az maradt a köztudatban, hogy a szerelmük és ők ketten, és semmi sem szól a többiekről. Tehát az ilyen szerelem-barátság, mint az övéké, és mint a darabban, mindent visz, és mindent a háttérbe szorít? Elegek egymásnak, mert mindent megkapnak a párosuktól? Más nem is kell. Mások nem is kellenek már, csupán háttérzajnak és megerősítésnek, hogy ne fulladjanak magukba túl nagyon.

Ott játszottak előtted a színpadon, mert egyszerre volt színház és egyszerre volt akrobatikus újcirkuszosság; a beszédet kiváltotta a zene, a zörejek, ahogy szokta. Ott játszottak előtted, és úgy érezted, mintha nem csak játék lenne, elfelejtetted egy pillanatra hol vagy és olyan volt, mintha az igazi valóságot néznéd. Rádöbbentem, hogy mindent a szeretet vesz körbe, bár ezt ahogy leírtam, magamtól szörnyülködöm, hogy mennyire giccses és klisés mondat volt. De ha nincs, minden eltűnik egy szempillantás alatt.
kép helye

Fotó: Recirquel ( )

A csillár leesik, te pedig megérkezel. És várod, hogy egyensúlyban legyen Viola és Oszkár, és az sem számít, hogy hol: az életben, vagy a halálban. Csak maradjanak egyensúlyban.
Varga Maja12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2017.11.21 03:32:24, oldal 179 ms