Csak egy gyerek

Vannak az anyatigrisek, akikkel néha igenis összeakasztom a bajszom.

Értem én persze, hogy az ő gyereke a legszebb, legjobb, legokosabb, de sokszor mások számára, a legidegesítőbb is.

Mondjuk mikor visítva rugdos, néha engem is eltalálva és nem lehetne elvileg rászólni, mert hát gyerek, el kell nézni neki, különben te vagy a gonosz gyerekgyűlölő boszorkány. Én márpedig rászólok, lesz, ami lesz alapon, mert én is voltam gyerek és ugyan rám nem a nénik szóltak a villamoson, hanem a saját anyukám, de ez ma már sajnos nem így megy.

Ha viszont anyatigris szülte, azt a gyereket, akkor aztán te érezd magad szemétnek, hogy meg merted kérni, fejezze abba az új farmered összemocskolását és az amúgy is rossz térded tovább amortizálását. Hisz az anyatigris kis babucija csak egy ártatlan csepp lény, ami igaz is, csak mivel az ő kis babucija, akit ő akart, ő szült és nem én, ezért neki kéne nevelnie és nem nekem, ebből pedig természetesen egy végeláthatatlan vita keveredhet, bárhol, bármikor, bármilyen anyatigrissel.

Gyógypedagógus végzettséggel rendelkezve, értem, hogy a gyerekekkel nem egyszerű, 0-18 éves korukig, sőt később is, bármi elpattanhat az okos kis fejükbe és kész is a csatatér. A tinik legalább elvonulnak és puffognak, nem pedig az utcán verik magukat földhöz.

Vagy egy bevásárlóközpontban, ahol tolod a kocsit gyanútlanul, nézed a listán mit kell még beszerezni, miközben villámtempóval elszalad melletted egy két éves és hirtelen beveti magát a te bevásárlókocsid kereke alá. Semmi index, semmi dudálás, semmi figyelmeztetés, hogy ő pont előttem akarja magát földhöz vágni azért, mert anyu nem veszi meg a kisautót. Csak én nyomok satuféket, egy kisebb szívrohamot átélve, hogy ugye a 40 kg-os, megpakolt kocsi, nem ment át rajta, mert ha kilapult, még én leszek a genyó, hiába a kamera meg minden, hogy nem szándékosan ütöttem el. Kiskorú, puhatestű, aki ha maga miatt lett is lapos, akkor is, nekem lesz annyi. De nem, nem lapul ki. Ám jön anyatigris és én vagyok lebaszva, hogy miért nem figyelek az ő gyerekére. Egy baszd meg ilyenkor igenis kicsúszik. Figyeljél rá te, mivel nekem rohadtul semmi közöm hozzá.

És persze vannak kivételek, olyan anyuk és apuk, akik szégyenkezve körbe se mernek nézni, miközben a saját töpszli másuk üvöltve veri magát a földhöz, színészóriásainkat lealázó módon, előadva a nagyjelenetet, ami persze nem az ő hibájuk, hanem a dackorszaké, de most már egyre több az olyan anyu és apu, aki szerint ez tök oké és egy teljes plázának, étteremnek, Balaton parton napozó tömegnek le kell nyelnie azt, hogy adott kis herceg vagy kis hercegnő, idegtépő módon sikít, visít, bömböl, nyávog, amíg meg nem unja. Bocsika, de nem.

Igen, nem vagyok szülő, de azért vannak szüleim, akik meg tudtak figyelmezni és biztos vagyok benne, hogy nem volt ennyi gyerekbalhé akkoriban és nem volt természetes, hogy a kisded órákon át üvölthet és földhöz csapkodhatja magát nyilvános helyen, zavarva másokat, olyanokat, akik esetleg elindultak kikapcsolódni és nem más gyerekének műsorát szeretnék hallgatni utazás vagy vacsora közben.

Ez ma se kéne, hogy természetes legyen. Ma se nekem kéne felállni egy nem gyerekbarát helyen a vacsorámtól és hazamennem, azért, mert egy gyerek bőg és azt se hallom, hogy a mellettem ülő mit mondana nekem. Nem nekem kéne egy strandon felszedni a cuccaim és arrébb kullogni, mert a kisded azt hiszi, hogy koszos lábbal végigtrappolni más cuccain vicces és megengedett. Hogy nyugodtan homokozhat más törölközőjén, mert anyu és apu nem szólnak rá, ha te pedig felháborodsz, hogy na, ezt azért mégis mint képzelte a kedves szülő, még te vagy a rohadék gyerekgyűlölő.

Én nem gyerekgyűlölő vagyok, hanem agyhalott szülőgyűlölő. Ugyanis tény, hogy egy két évesnek még nincs ennyi esze, nincs benne empátia stb., viszont egy felnőtt emberpárban igenis kell lennie annyinak, hogy megtanítják az alapvető szabályokra azt a csöppséget, akit ők vállaltak, akartak és nem én. Nem az én dolgom megfegyelmezni más gyerekét, de ne is az én törölközőmön rohangáljon és ne is annak a fának az árnyékába intézze a dolgát, ahol egy nyugdíjas pár napozik, mikor pár méterre van a mosdó. És nem, nincs min mosolyogni a boltban, amikor visít a kis fenevaddá vált ded és nem, nem lehet annyival elintézni, hogy gyerek.

Legyen gyerek, a játszótér pont erre való környezet, egy budapesti étterem este 20-kor viszont nem.

Egy kis hisztit lehet tolerálni, persze, előfordul, viszont megkérném a kedves anyatigriseket, hogy próbálják meg a hisztizőt kezelni, mert sokszor még a szándékot se látom, hogy le akarnák állítani a csemetét és ne vigyétek olyan helyre, ami nem neki való. Például egy fesztiválon este 23-kor ne a kamerás bácsi mögé ültesd az ásítozó gyereked, majd mikor a biztonsági őr megkér, hogy szedd le onnan, mert nem arra van kitalálva, hogy ő ott csücsülve nézzen végig egy rock koncertet, ne neked álljon feljebb, hanem vedd a nyakadba vagy vidd haza.

Azért, mert gyerekkel vagy nem tehetsz meg mindent és nem kell tolerálnia a kis családodat, minden nyűgjével, bajával a fél világnak.
Sz. EszterA cikk értékelése 5,0 - 1 darab értékelés alapján.12345

Instagram 
©2014felhasználási feltételek, kapcsolat, 2017.11.21 03:32:35, oldal 194 ms